Hirdetés

Juhászoknak álcázzák magukat az erdélyi dák várakat fosztogató orvvadászok

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Nehezen tudják felvenni a versenyt a külön a műkincsvadászat leleplezésére szakosodott romániai nyomozók az eredetibbnél eredetibb módszereket alkalmazó régészeti orvvadászokkal.

Rostás Szabolcs

2010. június 03., 09:292010. június 03., 09:29

Ez az iparág elsősorban a dél-erdélyi megyékben, a Szászvárosi-hegységben található egykori dák erődítményeket, az itt zajló régészeti ásatásokat veszi célba, ahonnan illetéktelenek évről évre jelentős mennyiségű műkincsekre tesznek szert. A műkincsvadászok immár nem elégszenek meg azzal, hogy kihasználják: a román államnak, illetve a helyi önkormányzatoknak nincs pénzük az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított dák várak védelmére.

Augustin Lazăr, a gyulafehérvári táblabírósági ügyészség helyettes főügyésze feltárta, hogy az orvvadászok tetemes összegeket költenek a műkincsek felfedezésére alkalmas korszerű műszerek beszerzésére, amelyeket maguk a régészek is megirigyelhetnek. Ezen túlmenően a műkincsvadászok például azzal próbálják kijátszani a hatóságok éberségét, hogy juhnyájat vásárolnak, amelyet a feltehetően műkincsekben gazdag vidékeken legeltetnek, a juhászat ürügyén aztán illegális ásatásokat folytatnak. A műkincstolvajok egyébként már eddig is felbecsülhetetlen értékű károkat okoztak a román nemzeti örökségnek.

Tíz évvel ezelőtt hoszonnégy darab, az i. e. 2. század és az i. u. 1. század között fennállt géta-dák korszakból származó aranykarkötőt csempésztek ki Romániából, mégpedig a dák uralkodók fővárosának számító, az erdélyi Hunyad megyében fekvő Sarmisegetuzán található régészeti lelőhelyekről. A román hatóságok példátlan nyomozást indítottak a több millió euró értékűre becsült műkincsekért, és a karkötők utáni kutakodásba bevonták a titkosszolgálatot, valamint 15 európai ország és az Egyesült Államok nyomozó szerveit is.

Az elmúlt években a műtárgyak mindössze felét sikerült visszaszerezni. Megtörtént, hogy a román állam amerikai műgyűjtőtől vásárolta vissza az egy kilogrammos, színaranyból vert karkötőt, miután megállapították, hogy a gyűjtő törvényesen jutott a spirál alakú műkincs birtokába, más esetben elkobozták a dák királyok kincsét. A napokban Gyulafehérváron közszemlére bocsátott 12 karkötő kiállítása apropóján a helyi ügyészség közölte: ugyanennyi műkincs után továbbra is az Interpol segítségével nyomoznak, és reményeik szerint idén legkevesebb egy viszszakerülhet az országba.

A román igazságszolgáltatásnak eddig nyolc műkincstolvajt és -csempészt sikerült azonosítania, ám a négy éve zajló pernek még mindig nincs vége: a Hunyad megyei törvényszék tavaly decemberben másodfokon hét és tizenkét év közötti szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottakat, többek között a dák karkötők külföldre csempészéséért, romániai és külföldi vagyonukat pedig lefoglalták.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés