
2012. november 12., 08:182012. november 12., 08:18
Hurkát viszont igen kevesen töltöttek. Amint az egyik erre vállalkozó, Tribel Sándor a Krónikának elmondta, a hurkatöltés munkás, ezért egyre kevesebben vállalkoznak rá, inkább megvásárolják a boltból. „Kerti zöld csomborral fűszereztük a véres hurkát, reszelt szerencsendióval a májast. Több órán keresztül dolgoztunk vele, de az eredmény megéri, hiszen igazi ínyencség készült” – büszkélkedett Tribel Sándor.
Az egyik csapat a káposztából készült bábokkal csábította a közönséget. Nagy Ildikó csapattag, a bábok készítője lapunknak elmondta, hagyományos töltött káposztát készítettek egy kis füstölt csülökkel megbolondítva, és néhány tölteléket káposzta helyett szőlőlevélbe csavart.
Amint arról beszámoltunk, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátói Egységek Szövetsége (SVESZ) szervezte meg a fesztivált. Kovács István, a SVESZ elnöke úgy nyilatkozott, a nyár közepén értesültek arról, hogy a parajdi káposztafesztivál idén elmarad. Ezt követően felvették a kapcsolatot László Ildikóval, aki tizenhét alkalommal szervezte meg a Hargita megyei településen a gasztrorendezvényt. Ő megerősítette, hogy nézeteltérések, anyagi gondok miatt idén valóban elmarad a parajdi fesztivál, és akkor döntötték el, hogy megszervezik azt Sepsiszentgyörgyön, sőt kiegészítik a hurkafesztivállal.
Egyébként László Ildikó is részt vett a sepsiszentgyörgyi rendezvényen. Mint a Krónika kérdésére kifejtette, a sepsiszentgyörgyi egy sikeres, hiánypótló fesztivál, nagyon jó indulásnak tartja. „Nem hoztuk át a parajdi töltöttkáposztafőző-fesztivált Sepsiszentgyörgyre, ez egy áthidaló megoldás volt. A rendezvény Parajdon jövőtől folytatódik, lehet, hogy váltás lesz a szervezésben, hiszen a 18 évet betöltött legény már nehezen fér meg a szülői háznál” – fogalmazott László Ildikó. Ugyanakkor a sepsiszentgyörgyiek is hagyományteremtő szándékkal szervezték meg az első vetélkedőt – Édler András, a kereskedelmi és iparkamara elnöke lapunknak leszögezte, jövőre is lesz töltöttkáposzta- és hurkafesztivál a háromszéki megyeszékhelyen.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.