
Az önmagunkkal való szép találkozás estéje – így jellemezte a gyergyóditrói Gál Dorka ügye felpártolásáért Ditróban, Alfaluban és Gyergyószentmiklóson tartott karácsonyi koncerteket Kémenes Lóránt lelkipásztor.
2015. december 28., 22:082015. december 28., 22:08
Az előadások védnöke elmondta, a fellépők mindegyikének célja, hogy csodát varázsoljon. A születendő „nagy csodához”, Dorka gyógyulásához a közönség hozzájárulását is kérte. „A Ditróban élő Gál Róbert és családja életében váratlan fordulat következett be: kislányuk, Dorka fejlődési rendellenességekkel született, és elkezdődött egy kálváriának tűnő életút, amit a szülők reménységgel vállaltak. Mi az ő vállalásukat szeretnénk segíteni” – hallhattuk a jótékonysági előadások felvezetőjében, Ditróban, Alfaluban és Gyergyószentmiklóson.
A koncertsorozat védnöke, illetve a konferanszié szerepét is betöltő Kémenes Lóránt lelkipásztor példázatokkal világított rá arra, hogy a kilátástalannak tűnő helyzetekből is van kiút. Úgy fogalmazott, ha az Isten becsuk egy ajtót, közben mindig kinyit egy ablakot. „Tapasztalataim szerint, ha léteznek ilyen ablakok, azok már korábban is tárva voltak, csak nem vettük észre őket, a bekövetkezett baj nyitotta ki a szemünket” – mondta a pap.
A más problémája iránti fogékonyságról szólva úgy fogalmazott, ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint, gondolkodj el. „Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: élet. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala” – mondta.
A koncertsorozaton a gyergyószentmiklósi No Sugar együttes ezúttal új tagokkal kiegészülve lépett színpadra, az Erdős Ágnes vezette gyergyóalfalvi gyermekkórus, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző Camerata női kórusának gyergyói tagjai, illetve az alfalvi előadáson fellépő helyi Brill Dance tánccsoport is hozzájárult a jótékonykodáshoz. Támogatásképpen biztosította a fellépések helyszíneit a ditrói művelődési ház, az alfalvi Kultúr Centrum, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, illetve a város művelődési központja.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!