Hirdetés

Jótékonysági estet szervezett egy marosvásárhelyi hatodik osztály

Megmutatták a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium hatodikosai, hogyan kell egy jótékonysági estet megszervezni: az általuk készített dísztárgyakat és finomságokat áruba bocsátották, a közönséget pedig spontánul megalakult együttesük szórakoztatta – mindezt a hétéves, Down szindrómával élő Rajmundért tették.

Becze Dalma

2014. november 12., 19:382014. november 12., 19:38

A kisfiú segítésének ötlete a Suli jó elnevezésű pályázat keretében született meg – a projekt azt kéri az osztályoktól, hogy közösen vigyenek véghez egy jótettet. A 6. D osztály idén úgy döntött, Rajmundnak szeretne segíteni – tudtuk meg Szász Emese osztályfőnöktől.

„Tavaly is jelentkeztünk a pályázatra, akkor egy gyerekotthonba látogattunk, ahová harminc cipősdobozt vittünk, tele játékokkal és édességgel. Idén a gyerekek azt mondták, hogy már nagyobbak, szeretnének valami komolyabbat szervezni. Mivel több szülő foglalkozik beteg gyerekekkel, rajtuk keresztül jutottunk el Rajmundhoz. Mivel művészeti iskoláról van szó, a gyerekeknek több órájuk van, ezért nem sikerült délutánonként közösen összeülni.

Így még nehezebb dolgunk volt, de egyeztettünk osztályfőnöki órákon, szünetekben, és mindenki ügyesen végezte a dolgát. Azt, hogy milyen szépen összeállították a dolgokat, csak a vásár előtt láttam, az élőkészületeket pedig együtt végeztük el. Rajzokat, gipszformákat, gyöngyöket, süteményeket készítettek, és egy meglepetés-műsort állítottak össze” – mondta az osztályfőnök.

A diákok büszkén mutatták be munkáikat a bábszínház volt épületében, és bátorították a jelenlévőket, hogy nézelődjenek és vásároljanak egy jó cél érdekében. – mesélt arról, hogyan készültek az estre.

„Volt aki faragott, más karkötőt készített, mi például fára festettünk népi motívumokat, és gipszformákat készítettünk, amelyeket be is festettünk. Úgy gondoltuk, ha már rajz szakosok vagyunk, akkor minél több és minél színesebb képzőművészeti alkotás szülessen. Mivel vannak zenészek is az osztályban, egy kis zenei műsorral is készültünk. Nekünk megvan mindenünk, ezért azokra is gondolnunk kell, akik nem ilyen helyzetben vannak, és ezért tartottuk fontosnak, hogy ilyen akciót szervezzünk. Ez minket is közelebb hozott, együtt találtuk ki, és nagyon jól éreztük magunkat, örülünk, ha segíthetünk” – mesélte Bíró Borbála és Márton Dóra.

Rajmund is részt vett a rendezvényen szüleivel és kisebbik testvérével. A családot nagy meglepetés érte, hiszen ők nem tudtak arról, hogy miért kell megjelenniük a helyszínen. A kisfiú már négy éve jár az Alpha Transilvană Alapítvány nappali foglalkoztató központjába, ahol sokat fejlődött – tudtuk meg Vargancsik Iringótól, az alapítvány munkatársától.

„Rajmund a Down-kórosokra jellemzően szívproblémával született, és ezt elég későn sikerült megműttetni az anyagiak miatt. Hároméves koráig nem tudott járni, de a műtét után dinamikusabban kezdett fejlődni, mert nem volt annyira fáradékony. Most már nagyon magabiztosan jár, és bár még nem beszél, ügyesen el tudja magyarázni, hogy mit szeretne” – mondta Vargancsik Iringó.

Bár mindkét szülő dolgozik, három gyereket nem könnyű ellátni, így csak a legszükségesebb dolgokra jut a keresetből. A művészetis diákok ezen akartak változtatni a vásárból összegyűlt adományokkal. Aki emellett szeretne adományozni a családnak, a 0722-540255-ös telefonszámon érdeklődhet ennek módjáról. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés