
Fotó: Gligor Róbert László
Gyerekek milliói ismerik a piros köpenyes, nagy szakállú Mikulást, aki az országban hagyományszerűen december 5-én este hozza el a várva várt ajándékokat.
2017. december 05., 10:582017. december 05., 10:58
Számos gyereknek próbál örömöt szerezni a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), amely kedden és szerdán családoknak, óvodáknak, illetve iskoláknak végez Mikulás-szolgálatot. „Amikor először beöltöztem Mikulásnak, épp egy óvodába várták az ajándékokat. Eleinte furán éreztem magam, és izgultam, de amikor megláttam a kicsi, kedves mosolyokat, teljesen feloldódtam, és együtt örültem az apróságokkal” – mondta el a Krónika megkeresésére Fogarassy Botond KMDSZ-tag, aki már többször is piros jelmezt öltött magára.
Az ajándékcsomagokat a szülők, oktatók biztosítják, az önkéntes fiatalok általában 20-30 családot is felkeresnek a két nap alatt. A mintegy 20-25 perces látogatások alkalmával felteszik a hagyományos Mikulás-kérdést: „Jó gyermek voltál az idén, vagy sokat rosszalkodtál?”
Fogarassy Botond arról is beszámolt lapunknak, hogy a gyerekek általában nagyon kíváncsiak, és kérdésekkel halmozzák el a Mikulást, illetve néha fura helyzetbe hozzák őt. „Nagyon vicces élményben volt részem a múlt évben, amikor a Paprika Rádió Mikulás-adásában az ölemben ülő kisgyerek meghúzta a szakállam, és élő adásban elmondta, hogy ez nem is igazi” – mesélte Fogarassy.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Boldog mese című zenés-táncos játékot viszi színre kedden 17 órától a Művelődési Házban. Az ünnep alkalmából a gyerekeknek ingyenes a belépés, a szülők pedig 6 lejért válthatnak jegyet. Szintén ma 16.30-tól Csíkszereda polgármesteri hivatala Mikulás-váró ünnepséget szervez a központi parkban a gyerekeknek és szüleiknek, a jó hangulatot a Mesehetes zenekar biztosítja. Szerdán pedig 10.30-tól a kisiskolásokat, 17 órától a családokat várja a Csíki Játékszín Pallai Mara Hanyistók, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny története című mesejátékára.
Fotó: Nyulas Piroska
A piros köpenyes, nagy szakállú Mikulás, a gyermekeket ajándékozó és számon kérő figura – és az őt kísérő krampusz – a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz. Népszerűsítésében az óvodák és iskolák nagy szerepet játszottak. Az orosz „gyed moroz” tükörfordításaként az 1950-es években a Télapó elnevezést kívánták a Mikulás helyett bevezetni.
akárcsak a Mikulást kísérő krampusz, ördögszerű figura neve, mely a nyelvészek szerint bajor–osztrák eredetű. A szokást osztrák eredetűnek tartja a kutatás.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!