2009. január 19., 00:332009. január 19., 00:33
Az újság szerint Európa állatának kijelölése jól jönne azt követően, hogy az Unió jelképéül választott tizenkét csillagos zászló és Beethoven örömódája mint himnusz elveszti hivatalos státuszát: miután a franciák és a hollandok elutasították az európai alkotmányos szerződést, a pótlására hivatott lisszaboni szerződésben már nem történik róluk említés. Igaz, az EP falain belül ennek ellenére használják ezeket a szimbólumokat.
Az IHT által benyújtott javaslatban az első helyen a bika szerepel, mivel a görög mitológiai hősnőt, Európa főníciai hercegnőt Zeusz főisten az ő képében közelítette meg, és rabolta el – erre számos műalkotás emlékeztet. Mario Telo, a brüsszeli szabadegyetem politikaprofesszora a teknőst javasolja, amely erős és nem agresszív, Alain Guggenbühl, az európai közigazgatási intézet vezetője hasonló okokból az elefántot, amely robusztus, de helyét lassan változtató állat. Jo Leinen, az EP alkotmányügyi bizottságának elnöke a béke jelképét, a galambot támogatná, mert az Unió a háború elutasításából született. Eric Baratay történelemtanár szerint a bagoly, a bölcsesség jelképe lenne a jó választás, már csak azért is, mert a görögök jelképes madara. Az alkotmányügyi bizottságban néhány euroszkeptikus képviselő gúnyosan a rákot, a sündisznót és a lajhárt is javasolta. Végül a bika és a galamb nyerte el a legtöbb képviselő támogatását. A lap új ötlete: döntsenek a témáról maguk az európaiak. Erről szavazni „szórakoztatóbb és kevésbé fárasztó, mint az alkotmány 448 szakaszáról.”
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.