
Tucatnyi kisiskolás ismerkedett meg a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban nemrég megnyitott, a jégkorszakot bemutató tárlattal a múlt héten.
2016. november 07., 12:202016. november 07., 12:20
Az elsőként a Magyar Természettudományi Múzeumban kiállított időszakos tárlat sikernek örvend nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek körében is, ezért szerveztek tábort a múlt heti egyhetes vakációra. Így november első hetében második, harmadik és negyedik osztályos lányok és fiúk ismerkedhetett meg nemcsak a tárlat anyagával, hanem a bemutatott korszakkal is.
Borsos Gyöngyvér táborvezető elmondta, egy-egy iskoláscsoport az egyszeri látogatás során nem tud elmélyülni a témában, egy ilyen tábor pedig kiváló lehetőség arra, hogy minél jobban megismerjék a kiállítás tárgyát a gyerekek. A tárlat anyagát sorra vették az egyhetes táborban, kis könyvecskékbe írták, ragasztották, rögzítették az adatokat. „A tábor egyes napjain a kiállítás egy-egy vetületét vizsgáltuk, majd kiegészítettük az adott kérdéskör aktuális, a múzeumhoz köthető és gyermekközeli vonatkozásaival, valamint játékos gyakorlati foglalkozásokkal” – ismertette a táborvezető.
Hozzátette, közös rajzfilmnézést is tartottak, a Jégkorszak animációs filmsorozat egy részét nézték meg. „A film azért is kötődik a kiállításhoz, mert egyik létrehozóját a rajzfilm ihlette a tárlat megrendezésére.” A táborvezető elmondta, nagy az érdeklődés a tábor iránt, ezért várhatóan a következő időszakos kiállítás kapcsán is szerveznek vakációs tábort.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!