Hamis szentimentalizmus
Minden idők egyik legdrágább, legvéresebb és legbrutálisabb német filmje valóban teljes könyörtelenséggel kívánja bemutatni a Baader–Meinhof-csoport által végrehajtott terrortámadásokat, gyújtogatásokat és robbantásokat, az emberrablásokat, gyilkosságokat. Egyben véget akar vetni annak a hamis szentimentalizmusnak – vagy legendának –, amely több mint harminc évvel a legszörnyűbb németországi terrorcselekmények után a csoport tevékenységével kapcsolatos nézeteket bizonyos körökben még mindig övezi. A szélsőbaloldali szervezetet 1970-ben alapította Andreas Baader, Ulrike Meinhof és Gudrun Ensslin, s az a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevet kapta. A terrorista csoport egyfajta neomarxista meggyőződés alapján terrorista bűncselekmények végrehajtásával kívánta elérni a fennálló rendszer felbomlását.
Kérdőjeles öngyilkosságok
Abban az időben a németországi fiatalok nagy része szimpatizált a mozgalommal, s noha többségük annak módszereit elvetette, az általuk képviselt elvekkel egyetértett. A többgenerációs csoport merényletei az állami szervek apparátusai, katonai intézmények – elsősorban amerikai támaszpontok ellen irányultak. A rendőrség a csoport vezetőit a hetvenes évek közepétől letartóztatta, majd életfogytiglani börtönre ítélte. Ulrike Meinhof 1976-ban, Andreas Baader és Gudrun Ensslin 1977-ben a cellában öngyilkosságot követett el, míg a RAF néhány korábbi képviselője még sokáig életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, s tölti ma is. Baader, Meinhof és Ensslin öngyilkosságát az elmúlt évtizedekben többen kétségbe vonták, azt állítva, hogy halálukban a hatóságok is közreműködtek. De végül felülkerekedett az a vélemény, hogy valóban önkezükkel vetettek véget az életüknek, s a film egyértelműen az öngyilkosság mellett teszi le a garast.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.