
Fotó: Gligor Róbert László
Maros megye különböző térségeit járja be a napokban egy japán kutató, aki román és magyar vidékek néptáncait, népdalait gyűjti, de Kolozs és Beszterce-Naszód megyét is felkereste.
2017. január 28., 14:362017. január 28., 14:36
Inagaki Norio folklórkutató tizenöt évvel ezelőtt járt vidékeinken, s úgy gondolja, hogy e térségek néptáncait, népdalait meg kell örökíteni, így most kép- és hangfelvételeket készít román és magyar vidékeken egyaránt. Mint mondta, számára nem maga a gyűjtés a fontos, hanem annak tárgya, egy-egy adott település öregei által előadott régi dalok, táncfigurák. Azt tapasztalta, hogy sok helyen más településről hívnak táncoktatót, az azoban nem a helyiek táncát, hanem másokét tanítja meg az ottaniaknak. Ehelyett inkább tisztelni kell a sok szép helyi nótát, táncfigurát, és ezeket kellene megtanítani a fiataloknak – hangsúlyozta a távol-keleti folklórkutató.
A gyűjtés egyik célja, hogy a helyiek tudatosítsák folklórkincsüket, a másik, hogy az anyagot kutatók feldolgozzák, elemezzék, tárolják. Inagaki Norio a kolozsvári folklórkutató intézetnek dolgozik. Hagyományosan ez a rögzítések időszaka, nyáron a vidékeket tanulmányozzák a kutatók, télen pedig felkeresik egy-egy település adatközlőit – részletezte a keleti kutató, aki érdekesnek és az európai kultúra részének tartja a román, magyar, moldovai és ukrán hagyományokat és azok kölcsönhatásait. Inagaki Noriót Maros megyei útján Varró Huba marosvásárhelyi koreográfus, táncoktató is elkíséri.
Egyrészt a tapasztalat- és anyaggyűjtés is fontos számára, de ugyanúgy vélekedik, mint társa, ezért is csatlakozott a munkához: az összegyűjtött anyagokat egy helyi archívum számára átadni, hogy az adott falu fiataljai legyen miből dokumentálódjanak, tanuljanak. Ő is úgy véli, a legfontosabb az lenne, ha először a saját települése táncait, énekeit tanulná meg mindenki. Mert hiába nevezik egy adott térség táncát nyárádmentinek, azt másként járják Csíkfalván, másként Backamadarason – mondta el a szakember, akit meglepett, hogy például ugyanazt a népdalt más-más dallammal vagy ritmussal éneklik Nyárádköszvényesen, Jobbágyfalván vagy Nyárádselyében, bár egymáshoz közeli falvakról van szó.
A kölcsönhatásokról pedig csak egyetlen, a két szakember által emlegetett példát emeljük ki: a többségében románok lakta Székelymosonban a románok a magyar forgatóst és moldovai táncokat is eljárják, míg a szomszédos, magyarlakta Jobbágyfalva adatközlői egy második generációs magyar éneket román népdal dallamaira adtak elő a napokban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!