Hirdetés

Izgalmas tér a fény és árnyék között

A székely házak tornácai témában hirdetett nemrégiben fotópályázatot a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK), a Hargita Megyei Tanács, a Cultura Nostra Egyesület és a Felcsík Kistérségi Társulás, amelyre március közepéig pályázhattak az érdeklődők.

Péter Beáta

2015. március 25., 19:582015. március 25., 19:58

A pályázat kiértékelését és a díjkiosztót szerdán tartották. A kiírók célja felhívni a figyelmet a tornácra, az általa képviselt értékekre, illetve, hogy minél több típusú tornácos házat ismertessenek meg a régióban élőkkel.

A kiírás nyomán 69 pályázó 487 fotót küldött be többnyire Hargita megyéből, de érkeztek pályázatok Kovászna és Maros megyéből is. Silló Ágota, a projekt koordinátora elmondta, a pályázók közül sokan előszedték a régebb készült, tornácot ábrázoló fotóikat, de olyan eset is volt, hogy nem csak a fotók között keresgéltek az emberek, hanem a saját szülőfalujukban kutatták fel azokat a házakat, amelyek tornáccal rendelkeznek.

A pályázaton profi fotósok, helytörténészek, de még gyerekek is részt vettek. Ferencz Angéla, a HMKK igazgatója úgy véli, a pályázat által sikerült elérni azt, hogy a társadalom érzékenyebb legyen az épített örökség és az azt fenyegető veszélyek iránt.

A beérkezett munkákat négytagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Tövissi Zsolt műépítész, Ádám Gyula fotóművész, Botár László képzőművész, a HMKK munkatársai és Süket Zsombor, a Felcsík Kistérségi Társulás ügyvezetője.

„A tornác nagyon izgalmas átmeneti tér, a kint és a bent, a fény és az árnyék között. Ennek rendkívül sok jelentése lehet az átmenetisége és a minden irányba, a kifele és a befele tanúsított nyitottsága miatt is. Tehát tárgyi megnyilvánulásában is, a tudatban is, és mint fotótéma is talán az egyik legizgalmasabb eleme a háznak” – mutatott rá Tövissi Zsolt.

A zsűri döntése alapján az első díjat Dobos Eszter (Csobotfalva) és Ketesdi Nimród Imre (Székelyudvarhely), a harmadik díjat Miklós Csongor (Csíkmadaras) fotósorozata kapta. A közel ötszáz kép közül a zsűri 53-at választott ki, ezeket majd vándorkiállítás keretében mutatják be huszonkét településen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés