2013. január 31., 11:242013. január 31., 11:24
Ugató, röfögő, köpködő diákokról, sokkoló, bizarr iskolai rendbontások egész soráról számoltak be az újságnak névvel vagy név nélkül nyilatkozó tanárok. Szerintük egyre több pedagógusnak okoz gondot a fegyelem fenntartása az órán.
„Magam is rosszcsont voltam diákkoromban, de ami manapság történik, az egy teljes mértékű értékrendvesztés: senkit és semmit nem tartanak tiszteletben” – mondta a lapnak Sanja Lukic zágrábi kémiatanárnő, akinek felhívása nyomán több pedagógus közzétette tapasztalatait egy internetes fórumon.
A történetek a többi között órán ittasan szunyókáló, körmöt lakkozó, szitkozódó, üvöltöző, társaikkal, tanáraikkal erőszakosan viselkedő, ollóval, körzővel támadó diákokra hívják fel a figyelmet.
Az egyik tanárnő szerint az intőnek nincs foganatja, óráról kiküldeni a rendbontót viszont nem szabad. Sok körzeti iskolában nincs pszichológus, s ahol van, ott jutalmazásként éli meg a problémás diák, ha tanóra helyett szakemberhez küldik elbeszélgetésre – magyarázta a helyzetet az oktató a lapban.
Sok tanár inkább hallgat a gondokról, mert ha panaszkodik, előfordul, hogy őt tartják alkalmatlannak a pedagógusi pályára. Van olyan tanár, aki tehetetlenségében inkább felmond, a problémás esetek egyre szaporodnak – derül ki a cikkből.
A tanárok egyesülete októberben tette közzé szakmai honlapján azt a petíciót, amelyben a pedagógusok hatékonyabb fegyelmezési rendszert javasolnak. A többi között azt kérik, hogy a tanárnak legyen joga kiküldeni az óráról, vagy akár az iskolalátogatástól eltiltani egy-két napra a rendbontó diákot. Szerintük a rendbontások következtében sérül a tanulni vágyó diákok egyik alapvető joga, a tanuláshoz való jog.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.