2011. augusztus 17., 07:172011. augusztus 17., 07:17
A bizottság ugyanis nyilvánosságra hozott egy újabb bizonyítékot, egy olyan újságíró levelét, akit a lehallgatások miatt ítéltek el. A levél szerint a News of the World vezetői tudtak a lehallgatásokról.
A levelet Clive Goodman korábbi szerkesztő írta a brit lapkiadó cégnek, a News Internationalnek még 2007-ben. Goodman szerint a lehallgatás gyakran szóba került a szerkesztői egyeztetéseken, mígnem az egyik szerkesztő megtiltotta, hogy beszéljenek róla. Eddig Goodman az egyetlen újságíró, akit elítéltek az ügyben. A News International korábban azt állította, hogy Goodman egyedül cselekedett, más újságíró nem volt érintett a lehallgatásokban. A bizottság előtt július 19-én jelent meg Rupert Murdoch, a médiavállalkozás globális cégeit összefogó News Corporation első embere és fia, James Murdoch, a News International elnöke, valamint Rebekah Brooks, a News International volt vezérigazgatója, hogy számot adjanak a hatalmas sajtó- és politikai botránnyá duzzadó telefonlehallgatási ügyről.
Múlt hónapban a képviselők még úgy döntöttek, ezt követően már nem hallgatják meg ismét James Murdochot, a News International több más vezetőjét azonban igen. A botrányt közvetlenül az robbantotta ki, hogy kiderült: a Murdoch-cégcsoport egykori legnagyobb brit vasárnapi lapja, a News of the World – exkluzív értesülések reményében – évekkel ezelőtt feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány, Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste. A hatósági gyanú szerint a News of the World ezenkívül legalább négyezer magánszemély és közéleti személyiség, köztük az iraki és az afganisztáni frontokon elesett katonák és hozzátartozóik mobiltelefonjait is lehallgathatta. A Murdoch-csoport a News of the World botrányának kirobbanása után azonnali hatállyal felszámolta a 168 éve alapított vasárnapi bulvárlapot.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.