2012. október 22., 07:582012. október 22., 07:58
Csütörtökön már eleve egyhetes szünet után folytatódott a tárgyalás, amelyet október 11-én azért napoltak el, mert nem érkezett meg minden vádlott a tárgyalás helyszínére, az ország déli részében fekvő Tarijába. A bolíviai sajtó beszámolója szerint a csütörtöki tárgyalási napon is csak húsz vádlott volt jelen az őrizetben lévő 22 ember közül (a többiek szökésben vannak). A csütörtöki és pénteki ülésnapon a vádak ismertetésére kapott lehetőséget Marcelo Soza ügyész és a közbiztonsági tárca képviselője; azt rótták fel a vádlottaknak, hogy elnökgyilkosságra és Santa Cruz tartomány elszakadására szőttek terveket. A Cochabambában megjelenő Los Tiempos szerint az ügyvédek egy része újabb eljárásbeli kifogásokat terjesztett elő, amelyeket a bíróság nem vett figyelembe. Védenceik nevében például nyomatékosan kérik, hogy a tárgyalást helyezzék át Santa Cruzba, ahol a legtöbb vádlott tartózkodik. Az ügyvédek a fogva tartottak egészségi állapotára hivatkoznak, amely nem teszi lehetővé a nagy utazásokat. A román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt a fővárosban, La Pazban tartják börtönben, őt is minden egyes tárgyalás alkalmával Tarijába kell vinni.
A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024.
A januári hidegben sokan aggódnak a hóban álldogáló gólyákért, de a szakértők szerint nincs szükség beavatkozásra: egyes példányok könnyebben átvészelik a telet, mint az afrikai vándorlást. A hideg a többi madárnak is kihívás. Így segíthetünk rajtuk.
Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.