
Fotó: Boda L. Gergely
Erdélyben tart előadásokat október 27. és 30. között Vujity Tvrtko népszerű magyarországi televíziós tudósító, médiamunkás. A tévés személyiség október 27-én 19 órakor a kolozsvári Magyar Állami Operában, október 29-én 19 órakor a brassói filharmónia Patria termében, és Szovátán október 30-án 19 órakor a Domokos Kázmér Művelődési Házban találkozik a közönséggel.
2014. október 20., 16:012014. október 20., 16:01
A filmvetítéssel és dedikálással egybekötött, Angyali, pokoli történetek – két óra alatt a Föld körül Vujity Tvrtkóval című előadás keretében olyan történeteket tár a hallgatóság elé, amelyek mindenkit megindítanak.
A televíziós tudósító ugyanis az elmúlt évtizedeket azzal töltötte, hogy ilyen helyzeteket, eseteket kutatott fel. Történetei gyakran mutatnak túl egy-egy tudósításon: emberi sorsokat mutatnak meg, gyakran tragikus körülményeket, máskor vicces eseteket és sokszor kétélű helyzeteket, amikor a közönség nem tudja, hogy sírnia kell, vagy nevetnie.
Tvrtko Erdélyben több alkalommal is megfordult, ami nem meglepő, hiszen a nagymamája a háromszéki Ozsdola szülöttje. Kolozsvári, brassói és szovátai előadói estje során olyan témákat érint majd, mint a világ utolsó magyar hadifoglyának hazatérése, Kim Ir Szen üvegkoporsója, vagy a világhírű 3-as szektor. Mesél a világ legnagyobb lepratelepéről, ahol az arc nélküli emberek élnek, a közönség pedig megismerheti a világ legidiótább diktátorát is.
Vujity Tvrtko 2012-ben már bemutatkozott a székelyföldi közönség előtt, többek közt Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is telt ház fogadta a Pulitzer-emlékdíjas riportert. Az érdeklődők beszámolóiból kiderült: a közönségtalálkozók nagyon jó hangulatban zajlanak, hisz olyan hétköznapi emberekről mesél, akik kitartanak álmaik mellett.
Az előadásból nem hiányozhat néhány jelenleg is aktív diktatúra témája, ugyanakkor Tvrtko újra és újra rávezeti a közönségét arra, hogy nem nekünk, magyaroknak a legrosszabb a világon. A belépőjegy ára elővételben kedvezményesen 18 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 13 lej. A helyszínen megváltott jegyek ára 25 lej. Jegyek vásárolhatóak Kolozsváron a Magyar Állami Opera jegypénztárában, Szovátán a Városháza 5-ös számú irodájában.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!