
Fotó: Csere Mihály
Amerikai katonai szakértők és tudósok aggodalmát váltotta ki egy, a világűrben keringő ismeretlen rendeltetésű tárgy, amelyről azt feltételezik, hogy orosz űrfegyver lehet – írta kedden a The Financial Times.
2014. november 18., 19:262014. november 18., 19:26
A brit lap szerint amerikai csillagászok és katonai szolgálatok feszült figyelemmel követik az objektumot, amelyet a 2014-28E kódjellel láttak el. Azt feltételezik róla, hogy Oroszországé lehet, és attól tartanak, annak lehet bizonyítéka, hogy Moszkva felújította a még a szovjet időkben elindított, majd befagyasztott kísérleti „műholdölő” (isztrebityel szputnyikov) programját. Oroszország a vasfüggöny lehullása után leállította, de nem vette le a napirendről ezt a programot.
Orosz katonai szakértők a múltban nyilvánosan beszéltek arról, hogy újraindíthatják az űrfegyverkezést, ha az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítése miatt megromlanának a kapcsolatok az Egyesült Államokkal. 2010-ben Oleg Osztapenko, az orosz kozmikus fegyveres erők parancsnoka kijelentette, Oroszország ismét fejleszti „megfigyelő” és „csapásmérő” műholdjait.
Az ismeretlen eszközt nyugati szakértők először „űrszemétnek” vélték, amely az Oroszország által idén májusban felbocsátott három Rodnyik távközlési műholddal kerülhetett a világűrbe. Később arra a meggyőződésre jutottak, hogy nem űrszemétről van szó, de az eszköz rendeltetése ismeretlen. Különösen azért keltett figyelmet, mert fellövését az oroszok nem jelentették be.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!