
Fotó: Henning János
Tradíció és innováció jeligével szervezték meg azt a sepsiszentgyörgyi, a dizájnra összpontosító rendezvénysorozatot, amelynek keretében szombatig változatos programokon vehetnek részt az érdeklődők.
2015. november 04., 15:542015. november 04., 15:54
„A programok éppolyan sokszínűek, mint amilyen a dizájn alkalmazása. Ez ugyanis önmagában nem létezik, mindig egy iparághoz kötődik, legyen az a bútoripar, az autótervezés, az IT, élelmiszeripar vagy éppen a divat. Bár korábban is szerveztek hasonló, ígéretes megmozdulásokat, ez a hét töménységével „sokkterápiaként\" hat\" – mondta Damokos Csaba főszervező a hétfőn kezdődött eseményről.
A kiállítások, műhelyek Szentgyörgy új központjában, az IT-hez kapcsolódó rendezvények a Magma-kiállítótérben kapnak helyet, és itt lehet majd kipróbálni a 3D-s nyomtatást is. A szakmai beszélgetéseknek az INdiVINO borbár, más kiállításoknak a Lábas Ház, az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) ad otthont.
A Dizájn Hét legfőbb célja felhívni a figyelmet a helybeli minőségre és innovációra, a tökéletes funkcionalitásra, amit egy jól sikerült dizájnkoncepció hordoz, nem föltétlenül alacsony áron, bár ez sem kizárt – összegzett Damokos Csaba, majd viccesen megjegyezte, mifelénk ugyanis nem lehet úgy számolni, mint Kínában, ahol rákérdezett egy tetszetős termék árára, amire azt a választ kapta: hány konténerrel kíván vásárolni?
A rendezvénysorozaton a magyarországi Oktogon, a romániai Zeppelin és a szintén romániai Igloo szakfolyóirat képviselői is jelen lesznek, kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt. A pénteki és szombati nap folyamán egész napos dizájnvásár várja az érdeklődőket a borházban, amelyen erdélyi tervezők termékeit lehet majd megtekinteni és megvásárolni. Divatbemutatóval zárul a rendezvény szombat délután 18 órától a Hostel Beer Pubban, amelyen a budapesti Design Terminál és erdélyi divattervezők kollekciói lesznek láthatók.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!