Hirdetés

Inkább a jós, mint a pszichológus

Az orosz emberek mindössze 10 százaléka fordult legalább életében egyszer pszichológushoz, viszont több mint 20 százalék vette már igénybe jósok, mágusok és természetgyógyászok szolgáltatásait. Mindez a Levada Központ közvélemény-kutató intézet országos, reprezentatív felméréséből derült ki.

2010. szeptember 10., 11:272010. szeptember 10., 11:27

Az emberek 90 százaléka még soha nem volt, 4 százalék egyszer járt és 3 százalék időről időre jár pszichológushoz. Ezzel szemben csak a jósok szolgáltatásait 12 százalék vette igénybe többször is, 7 százalék egyszer tette meg, 1 százalék rendszeresen jár. Míg pszichológushoz elsősorban tanulók, egyetemi hallgatók és fogyatékosok fordulnak – többségükben 55 év feletti férfiak, addig a különféle jósok és mágusok közönségét főleg háziasszonyok, vállalkozók és nyugdíjasok, valamint a 25 év alatti korosztály képviselői teszik ki.

Az utóbbi „iparág” szolgáltatásait háromszor annyi nő veszi igénybe, mint férfi. Moszkvában megszámlálhatatlan jós és mágus ténykedik, szolgáltatásaikat számos újságban, de még egyes tévéadókon is hirdetik. A kínálat az elvesztett férfi viszszahódításától az egyetemi felvétel „biztosításáig” terjed, de az élet szinte minden területére akad „szakosodott” mágus. Az ilyen szolgáltatások a legkevésbé sem olcsók: a nejét elhagyó férj visszatérítéséért például több mint 10 ezer lejnek megfelelő összeget is elkérnek néha, a kliensek pedig csak nagyon ritkán fordulnak a rendőrséghez, hogy visszaszerezzék a hatástalan varázslatért kifizetett pénzüket.

Augusztusban nagy feltűnést keltett, hogy egy moszkvai férfi késsel esett egy asszonynak, aki az utcán „kincstári házat” jósolt neki, ugyanis úgy értette, hogy a jóslat szerint börtönbe kerül majd. A jósnőnek sikerült elmenekülnie, de a férfi megölte az eset két szemtanúját is, s ezért végül 22 évi börtönbüntetést szabott ki rá a bíróság.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés