
2011. április 20., 09:082011. április 20., 09:08
Erzsébet lassan hat évtizede ül a trónon, ennél hosszabb ideig csak Viktória királynő és III. György uralkodott. Elizabeth Alexandra Mary Windsor születésekor nagybátyja, a későbbi VIII. Edward és apja, Albert yorki herceg mögött a harmadik volt az öröklési sorban. Apja, VI. György 1936-ban – VIII. Edward lemondása után – váratlanul került a trónra, de Erzsébet már tudatosan készült az uralkodásra. Alkotmányos jogot és történelmet tanult, elsajátította a francia nyelvet, vallásra a canterburyi érsek oktatta, jártasságra tett szert a művészetekben és a zenében, kiválóan lovagolt és úszott. 1947-ben szerelmi házasságot kötött Fülöp görög herceggel, aki felvette a brit állampolgárságot, az anglikán hitet, és lemondott született címeiről, de apósától megkapta az Edinburgh hercege címet.
Az „örök második” Fülöp két elsőséget azért magáénak mondhat: 90 évesen ő a legidősebb „királyi hitves”, és 64 évnyi házasság után ő leghosszabb ideje királyi házastárs. Négy gyermekük született: 1948-ban Károly walesi herceg, a trón várományosa, két év múlva Anna hercegnő, Erzsébet már királynőként adott életet András hercegnek 1960-ban és Edward hercegnek 1964-ben. Erzsébet 1952. február 6-án lépett trónra, ez volt az első esemény, amelyet világszerte élőben közvetítettek a televíziók. A feladatát következetesen és hivatástudattal végző királynő politikai szerepe elsősorban reprezentatív, ő a nemzeti egység jelképe. Megerősíti a miniszterelnök kinevezését, minden évben megnyitja a parlament ülését, a törvényhozás két háza előtt elmondott beszéde a kormány törvénykezési programját ismerteti, az ő aláírása kell a törvények jogerőre emelkedéséhez. 1970-től az úgynevezett városi sétákon az utca emberével is találkozik. 1982-ben II. János Pál személyében lépett először pápa brit földre, tavaly pedig XVI. Benedek a katolikus egyházfők közül elsőként itt tett állami látogatást a szigetországban. Születésnapját hivatalosan – a kellemes időjárásra való tekintettel – júniusban ünnepelik majd, vélhetőleg világra szóló pompával. Ilyenkor az uralkodó férjével nyitott hintón hajt végig a Királyi Lovas Testőrség laktanyájához.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!