
A világ száz országából érkeztek fesztiválozók az idén tízéves Untoldra
Fotó: Untold/Facebook
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután – nemzeti gyásznap Ion Iliescu exállamfő temetése alkalmából ide vagy oda – megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja. Az Untold első napján 110 ezren szórakoztak a szervezők bejelentése szerint, és naponta legalább ugyanennyi fesztiválozót várnak a botrányoktól sem mentes rendezvényre.
2025. augusztus 08., 17:282025. augusztus 08., 17:28
2025. augusztus 09., 11:032025. augusztus 09., 11:03
Valóságos hangyabolyhoz hasonlít most Kolozsvár, amelynek mintegy 290 ezres népessége még legalább 100 ezer fővel gyarapodott. Nem demográfiai robbanás történt a kincses városban, hanem kezdetét vette a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja, a műfaj kedvelőinek tízezreit lázba hozó Untold, amellyel szemben viszont megannyi polgár ellenszenvvel viseltet. Mégpedig elsősorban amiatt, hogy a világ más tájain rendezett, hasonlóan nagyszabású rendezvényekkel ellentétben az Untold helyszíne a város kellős közepe immár egy évtizede.
Fotó: Untold/Facebook
A városban bizonyos napszakokban torlódik a gépkocsiforgalom, a központban és a belvárosban néha feje tetejére áll a tömegközlekedés, és az utcákon-tereken, szórakozóhelyeken jól felismerhetők az untoldozók. Akik mindenekelőtt a megvásárolt belépő fejében kibocsátott karszalagokról ismerszenek meg, és ha már itt tartunk, mondjuk el, hogy az első napra 480 lejbe került a legolcsóbb jegy, a többi napi belépő 620 lejbe, a négynapos bérlet 1130 lejbe kerül, de természetesen VIP-beugrókat is árulnak: a napi 820 lej, a különböző bérletkategóriák ára 2680 és 14 758 lej között mozog.
Fotó: Untold/Facebook
Na de nem csak a karszalagjáról ismerszik meg a fesztiválozó, hanem az öltözékéről is. Feltűnő, hogy a sétatéri megarendezvényen igyekszik mindenki a legkihívóbb szettben megjelenni, a közszemlére tett dekoltázsok, kivillanó popsik itt a normalitás részei, valóságos verseny folyik a fiatal és idősebb hölgyek (sőt egyik-másik férfi sem akar lemaradni) között a legmenőbb smink címért, csillognak a flitterek a ruhákon. Ugyanakkor az idei divathullám egyik hangsúlyos eleme a westernruházat, főleg a lányokon: nagyon sokan öltenek western csizmát, kalapot akár farmerrel, akár ruhával, szoknyával kombinálva. Amúgy a fesztiválon nem csak a fiatalabb korosztály képviselteti magát, nagyon sok középkorú, sőt idősebb szórakozót látni, ugyanakkor sokan családostul, néhány éves gyermekükkel is kilátogatnak.
Fotó: Krónika
Vagyis a látogatók a csippel ellátott karszalagjukra odabent készpénzzel vagy bankkártyával pénzt töltenek fel, és a karszalagon keresztül vásárolhatnak termékeket, szolgáltatásokat. Akciós árakban ne reménykedjenek a fesztiválozók, elvégre augusztustól átfogó drágulásokat hozott az áfaemelés:
Fotó: Krónika
A rendőrség árgus szemekkel – és speciálisan kiképzett keresőkutyákkal kutat a kábítószer-fogyasztók, valamint a -futárok, -kereskedők után, és az első bulis éjszaka folyamán tizennégy drogfogyasztót sikerült is lefülelni, közülük kilencen kórházi ápolásra szorultak. Egyébként a fegyveres erők nem csak a rend és a biztonság szavatolása céljából vannak jelen az Untoldon, a román hadsereg, a csendőrség és a katasztrófavédelem is megannyi speciális járművel, tájékoztató anyaggal vonult ki, hogy kihasználja a lehetőséget a toborzásra a fiatalok körében.
Fotó: Untold/Facebook
A megannyi show-elemen, kápráztató látványvilágon kívül őket természetesen elsősorban a nemzetközi szinten jegyzett, vagy éppen sztárnak számító fellépők vonzzák. Csütörtökön többek között Don Diablo és DJ Tiësto holland, valamint Tujamo német lemezlovasok hozták lázba a közönséget, amely dugig megtöltötte a 40 ezer fő befogadására is alkalmas Kolozsvár Arénát. Rajtuk kívül megannyi román és külföldi előadó fellépett az Untoldon, köztük egy különösen érdekes figura, aki művészetében a reggae zenét a keleti filozófiával és a meditációval ötvöző Sam Garrett angol énekes-dalszerző.
Lefújt koncert, megbírságolt mocskosszájú román rapper
Lemondta szombati fellépését az Untoldon a Vama, a döntést Tudor Chirilă, a román együttes énekese jelentette pénteken. A közéleti megnyilvánulásairól és aktivizmusáról is közismert Chirilă szerint a szervezőkkel támadt, „vízió- és perspektívabeli ellentétek adta nézeteltérések” vezettek a koncert lefújásához. Edy Chereji, a fesztivál társalapítója úgy kommentálta a történteket: „még a legjobb barátok esetében is előfordul, hogy nem értenek egyet”. Délután a Paraziţii román rapegyüttes is bejelentette, hogy eláll péntek estére tervezett koncertjétől, a banda „tőle független körülményekre” hivatkozva hozta meg döntését. Ezzel egy időben botrány övezi az Albert NBN művésznéven futó román rapper csütörtök esti koncertjén, amelyen az előadó részéről vulgáris, sértő, nyomdafestéket nem tűrő szövegek is elhangzottak a színpadon, a rendőröket például melegeknek nevezte. A csendőrség a társadalmi együttélést, a csend és a közrend megzavarását tiltó jogszabály alapján 1000 lejes pénzbüntetéssel sújtotta a trappert. Aki egyébként visszaesőnek számít, a július közepén Costinești-en rendezett Beach, Please! elnevezésű fesztiválon például ugyancsak koncert közben keresetlen szavakkal illette Romániát, szidalmazta a karhatalmi erőket, akkori kirohanásáért 3000 lejre büntették.
A pénteki, második nap leginkább várt fellépői közé sorolható a Post Malone művésznéven ismert amerikai rapper, aki egyébként már az első napon felhívta magára a figyelmet azzal, hogy a rajongóktól csöppet sem zavartatva lazított-italozott Kolozsvár egyik központi szórakozóhelyén. Ugyancsak pénteken este kavar a főszínpadon a világ legjobb lemezlovasának többször is megszavazott holland Armin van Buuren, aki már visszajáró vendégnek számít az Untoldon.
A szervezők különben azt ígérik, hogy folyamatosan szotyogtatnak majd tudnivalókat a közönségnek arról, évtizedes fennállása után milyen lesz a fesztivál beharangozott új korszaka, amelynek sokak örömére – és nem kevesek bánatára – továbbra is a kincses város lesz az otthona. Ugyanakkor szombaton délután elrajtol az Untold 2026-os kiadása bérleteinek az árusítása is.

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Az UV-sugárzás kockázatairól sok szó esik, de vajon mennyi napfényre van szüksége a szervezetnek? Kiss Melinda marosvásárhelyi bőrgyógyásszal a napfény szerepéről, az UV-terhelés veszélyeiről és a bőrrák megelőzéséről beszélgettünk.
Az Európai Unió tagállamai megállapodásra jutottak a légi utasok jogait érintő több módosításról, többéves tárgyalássorozatot és vitát követően, amelyben a hatóságok, a légitársaságok és a fogyasztóvédelmi szervezetek is részt vettek.
A hidegebb tavasz miatt többhetes késéssel ugyan, de már virágzik székelyföldi élőhelyein Európa leglátványosabb vadon élő orchideája, a fokozottan védett boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus).
Júniusban az erdélyi piacok, udvarok illatvilágát sok helyen meghatározza a bodzavirág. Sokaknak a frissen készített bodzapezsgő jut eszébe azonnal, mások télire tesznek el vízzel hígítandó bodzaszörpöt.
Látványos videófelvételt tett közzé közösségi oldalán a Maros-ártér Természetvédelmi Park vezetősége a Maros zajló tiszavirágzásról.
A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!
Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.
A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!