
Az esős időjárás ellenére öt nap alatt összesen 121 ezren vettek részt a hétfőn reggel zárult Electric Castle elektronikus zenei fesztiválon a Kolozs megyei Bonchidán – mondta el a Krónikának Andi Vanca, a rendezvény PR-menedzsere.
2016. július 18., 17:512016. július 18., 17:51
2016. július 18., 19:002016. július 18., 19:00
Hozzátette, a gyakran eleredő eső egyáltalán nem befolyásolta a látogatók számát, sem pedig a fesztivál sikerét, hiszen míg tavaly 97 ezren vettek részt az Erdély Versailles-ának is nevezett barokk kastély udvarán rendezett fesztiválon, az idei, negyedik kiadásra jóval többen voltak kíváncsiak. Vanca azt is kifejtette, az idei programsorozat volt az eddigi legnagyobb és leglátványosabb. A szervezők közlése szerint a számokon túl az is fontos, hogy erőteljes zenekedvelő közösség kovácsolódott össze, amelynek tagjai hálásak, hogy a különféle elektronikus zenei irányzatok, valamint a rock, a hip-hop, a reggae képviselőivel is találkozhattak egy igazi fesztivál keretében.
Számos újítással is büszkélkedhetett a rendezvény: Andi Vanca elmondta, idén a nagyszínpadot, illetve a bejáratot is elköltöztették, az előző évekhez képest sokkal több szabadidős foglalkozással készültek, a kemping is jóval nagyobb területen helyezkedett el. Az öt nap alatt fellépő 200 előadó és együttes a világ különböző részeiből érkezett, és változatos, színes zenei kínálatot nyújtott a felállított nyolc színpadon. Nagy várakozás előzte meg a Skrillex, a Sigur Rós, a Bastille, Paul Kalkbrenner, a Dub Pistols, a Bring Me The Horizon és a Shiver fellépését, de rajtuk kívül több tucat kevésbé ismert együttes koncertje közül is kedvükre válogathattak a résztvevők.
A túlnyomórészt borús idő kevés embert tántorított el a fesztiválozástól, a Kolozsvár–Bonchida-útvonalon közlekedő speciális járat buszai még hajnali 3 órakor is bőven megteltek lelkes résztvevőkkel. A fellépők is elismeréssel illették a rendezvényt: a Dub Pistols alapítója például a legnagyobb brit fesztiválhoz hasonlította az Electric Castle-t – olvasható a Monitorulcj.ro-n. Barry Ashworth szerint a szombat esti hangulat jobb volt, mint a nagy-britanniai Glastonbury fesztiválon, amely esős időjárásáról is híres. A dubstep, electro house műfajban jeleskedő amerikai Skrillex nemcsak produkciójának, illetve világhírnevének köszönhetően volt a szombat este fénypontja. A fellépést követően hajnali 5 óráig bulizott együtt tovább rajongóival, táncra buzdította a közönséget, majd meglátogatta a Bánffy-kastélyt.
Egyébként egyfajta „időutazáson” is részt vehettek a fesztiválozók egy különleges mobilos alkalmazás segítségével. Az elektronikus zene kedvelői az 1896-os évbe utazhattak vissza, amikor gróf Bánffy Miklós író, grafikus, színpadi rendező, politikus, külügyminiszter volt a kastély tulajdonosa. A telefonos alkalmazás az épületegyüttes sajátos történelmi korszakainak és mostani állapotának modellezését mutatja be, a virtuális valóság összekapcsolja a letűnt korok emlékét a valósággal. A közösségi oldalakon megjelent fotók tanulsága szerint az impozáns barokk épületegyüttes fölött vasárnap megjelenő szivárvány akár ígéretnek is tekinthető a fesztivál következő kiadásaira vonatkozóan — írták a szervezők.
Prózsa Lilla Zsuzsanna
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!