
Fotó: farkas jozsef
A budapesti stúdióból sugárzott elődöntők élő adásaival folytatódik november 6-án a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a közmédiában.
2015. október 27., 19:102015. október 27., 19:10
2015. október 27., 22:382015. október 27., 22:38
Az elődöntőbe Kolozsváron és a gyimesi Borospatakán válogatták ki az ifjú tehetségeket: összesen 162 gyermek állt a zsűri elé, amelynek többek között tagja volt Sebestyén Márta népdalénekes is. Erdélyből kilenc előadó jutott be a 48 produkciót felsorakoztató elődöntőbe.
„Régebben nem volt semmi játékszer”
A gyimesközéploki Kesice Néptánccsoport népi játékkal lepte meg a zsűrit, amellyel felidézték, hogy „régebben nem volt semmilyen játékszer, tánccal vagy énekkel helyettesítették”. Szintén elődöntős a Pusztinai énekegyüttes, amelynek tagjai azt mondták, amiatt neveztek be a Fölszállott a páva idei versenyébe, mert nagyon szeretnek énekelni.
A Bákó megyei leányok teljes természetességgel beszéltek azokról az értékekről, melyek lassan kezdenek kikopni mindennapjainkból – olvasható a műsor honlapján. A 10 éves csíkmadarasi Antal Adorján szóló és párostánc-kategóriában versenyez, a műsorban úgy nyilatkozott, lakóhelyén „kicsik a házak, kicsi a falu is, magyarok vannak többen”.
„Nem kell nekem púder, eredeti csángó vagyok”
Az ifjú csángó tehetségek sorában a kosteleki Vrencsán Anita lép majd a budapesti kamerák elé. „Nem kell nekem púder, én eredeti csángó vagyok” – mondta a kosteleki énekes leányzó, aki nagyon büszke a tanító bácsijára, Vaszi Leventére, aki tavaly közönségdíjat nyert a Fölszállott a páva döntőjében.
Vaszi Levente, aki szintén a gyimesi Kostelek szülöttje, magyartanárként dolgozik szülőfalujában, a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program keretében. Ő készítette fel Vrencsán Anitát a versenyre, hiszen a gyerekek a román iskola után minden nap a magyar iskolába járnak, ahol a hagyományőrzésre fektetik a hangsúlyt. A kislány elmondta, nagyon jól érzi magát az ezeréves határ tövében. „Én oda béhelyezkedtem, és ott is maradok” – mondta a műsorban.
A legényes lényege a rivalizálás
A bánffyhunyadi Vincze Hunor tánc kategóriában versenyez. „A legényes lényege a rivalizálás, megmutatjuk egymásnak, hogy mit tudunk. És a lányoknak is” – mondta Vincze Hunor, aki szerint nem elég, hogy csupán jó ritmusérzéke legyen a táncosnak, nem lehet csak úgy kiállni a színpadra, és eltáncolni pár pontot – a jó táncos tudja, hogy kitől ered a figura, és meg is érti.
A nagyenyedi Ficfa Zenekar ötfős zenei együttese ördöngősen, egészen pontosan egy ördöngösfüzesi produkcióval jutott a Fölszállott a páva élő műsorába. A továbbjutók közé került a mérai Antal János – Sándor Anna táncos páros is. A Kolozs megyei versenyzők egy erdélyi tánccal jutottak tovább. A velük készített interjúban azt is elmondták, hogy már nagyon kicsi koruk óta ismerik egymást, nagyon régen táncolnak együtt, így nem volt kérdés, hogy együtt is lépnek fel a közmédia tehetségkutatójában.
A kolozsvári Gorzó Boglárka Erdély szívéből érkezett, Kolozsvárott él, s a Fölszállott a páva kolozsvári előválogatóján mutatta meg énektudását. Bemutatkozójában több komoly témát is érintett, de azt is elárulta, hogy népdalénekesként szeretné terjeszteni a magyar örökséget otthonában. Az élő adásokba mezőségi dalokkal jutott be. A nagyváradi Kiss Adrienn Lívia az énekes szólista kategóriában mutatja meg tehetségét Budapesten.
Döntő december 18-án
A négy elődöntőt két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők. A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc zenész lesz, tagja pedig Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes. Ezúttal is négy kategóriában állnak színpadra a versenyzők: a közönség énekes szólistákat és énekegyütteseket, hangszeres szólistákat és zenekarokat, szóló és páros táncosokat, valamint néptáncegyütteseket láthat-hallhat.
Az elődöntőkbe továbbjutott 48 produkció tagjai júliusban, a Balaton partján ismerkedhettek egymással, a zsűrivel, a felkészítőkkel és a stábbal. Az együtt töltött napokat bemutató dokumentumfilm október 30-án látható a Duna televízióban. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé Magyarországról és határon túlon.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!