2010. december 21., 12:592010. december 21., 12:59
A Halálbüntetés Információs Központ (DPIC) a csökkenést annak tulajdonítja, hogy változott az amerikaiak hozzáállása a kivégzésekhez. Ugyanakkor az is igaz, hogy a méreginjekciókhoz szükséges egyik anyag sem volt mindig beszerezhető az idén.
„Akár a halálbüntetés drágasága miatt, akár azért, mert fennáll a lehetősége, hogy ártatlanul végeznek ki valakit, vagy mert méltánytalan az eljárás, akár egészen más okokból, de az ország egyre inkább eltávolodik a halálbüntetéstől” - mondta Richard Dieter, a DPIC igazgatója, a jelentés szerzője.
Idén összesen 46 kivégzést hajtottak végre Amerikában, ebből 17-et Texasban. Tavaly még 16 államban 52 embert végeztek ki, 1999-ben pedig több, mint kétszer ennyit - áll a szervezet jelentésében. A kivégzések száma hagyományosan Texasban és Virginában a legmagasabb, itt hajtották végre az 1976 óta történt kivégzések több mint felét. Ugyanakkor idén Texasban is jelentősen csökkent a kivégzések száma tavalyhoz képest. A DPIC szerint ez annak köszönhető, hogy 2005 óta a déli államban is lehetséges tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kiszabni.
Az egyik ok, amiért sok kivégzés későbbre halasztódott, hogy nehézségek adódtak a méreginjekció beadáshoz az előírások szerint szükséges altatószer, a sodium thiopenthal beszerzésében. A szóban forgó, erős és gyors hatású altatószer kizárólagos gyártója az Egyesült Államokban az illinoisi Hospira nevű vállalat legkorábban januárra ígéri a sodium thiopental újbóli előállítását. A szer hiánya miatt 40 kivégzést függesztettek fel - olvasható a jelentésben.
Az Államügyészek Országos Szövetsége (NADA) szerint viszont az is csökkenti a végrehajtott halálbüntetések számát, hogy sok család kéri a tényleges életfogytiglan elfogadását a vádlóktól. Ennek oka, hogy az ítélet és a kivégzés között a fellebbezési rendszer miatt hosszú évek telhetnek el bizonytalanságban, ezért a kegyelem lehetősége nélküli életfogytiglan biztosabb lezárását jelenti az ügynek, és ez „néha felfoghatóbb” a családok számára - mondta Scott Burns, a NADA vezetője.
A DPIC becslései szerint 114 elítélt kerül 2010-ben a siralomházba. Ennél 1976 óta csak tavaly szabtak ki kevesebb halálbüntetést. 2010 elején összesen 3261 ember várta kivégzését az amerikai börtönökben.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.