
Idén ismét megszervezik az UdvarhelySzéki Vágta lovas találkozót és ügyességi versenyt, amelyen tavaly szép számban képviselték magukat az udvarhelyszéki települések amatőr lovasai.
2015. március 09., 19:402015. március 09., 19:40
A tavaly útjára indított vágta célja versenylehetőséget nyújtani azoknak a falusiaknak, akiknek egyébként nincs módjuk fenntartani drága sportlovakat, illetve idejük és pénzük sincs ezt az élsportot művelni.
A tavalyi, első ügyességi vetélkedőn nemcsak számos lovas, hanem fordulónként több száz érdeklődő is részt vett. Az UdvarhelySzéki Vágta idén ismét ötfordulós lesz. Az első előfordulót június 7-én tartják, a másodikat június 28-án. A vetélkedő július 26-án folytatódik – tájékoztatott Kovács Nemes László versenyigazgató.
A verseny utolsó előfutamát augusztus 10-én szervezik, a döntőt pedig augusztus 30-án. A versenyigazgató elmondta, hogy már dolgoznak a vetélkedő előkészítésén, jelenleg a helyszínekről egyeztetnek. Ahol a helyszín megengedi, páros gyorsasági versenyt is tartanak – árulta el a szervező. A kezdeményezők várják az építő jellegű ötleteket, hogy idén ismét felpezsdítsék Udvarhelyszék lovas életét.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!