Hirdetés

Huszártoborzó alcsíki településeken

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Huszártoborzóval egybekötött falunapok biztosított szórakozási lehetőséget a hétvégén a Csíkszereda melletti Csíkkozmás községben. 

Iszlai Katalin

2016. július 31., 16:492016. július 31., 16:49

Szombat reggeli ottjártunkkor benépesedett a lázárfalvi kőkereszt előtti tér, mindenki a huszárok bemutatkozását várta. „András Zoltán huszárkapitánnyal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy idén összekapcsoljuk a falunapokat és a huszártoborzót. A bemutatkozót azért terveztük Lázárfalvára, mert nem olyan forgalmas, így nem zavarjuk a közlekedést. A helybéliek is sokat segítettek, felajánlották az istállóikat a lovak számára és a huszárok elszállásolásában is részt vállaltak. Minden este bográcsozás és mulatozás fokozza a hangulatot” – magyarázta Szántó László, Csíkkozmás község polgármestere.

A csíkkozmási falunapok programja gyermekfoglalkozásokkal kezdődött pénteken helyi pedagógusok vezetésével. Szombaton a huszárfelvonulás után helyi alkotók képzőművészeti kiállítását tekinthették meg a közösségi házban, utána pedig családos vetélkedőt tartottak a templomnál. Délután főzőversenyt szerveztek, később ügyességi vetélkedők és egy öregfiúk–ifjúság focimeccs következett. Este huszárbállal zárult a nap a lázárfalvi kultúrotthonban. Vasárnap egy közös testületi ülés után ünnepi szentmisét tartottak, ezután a huszárokkal együtt a közösség felvonult a Nyerges-tetőre, ahol megemlékező ünnepséget tartottak a nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából. A falunapokat utcabállal zárták a helyi sportpályán.

A Csíkszéki Gál Sándor Katonai Hagyományőrző Huszáregyesület első alkalommal szervezte meg az Alcsíki Huszártoborzót, a rendezvény célja, hogy felelevenítsék az 1848–49-es időszakot, mikor megjelentek a huszárok és honvédek a falvakban, hogy új katonákat toborozzanak. A lázárfalvi bemutatkozó helyszínén huszáregyenruhában, lóháton és teljes harci díszben gyülekeztek a huszárok, a felvonulást tánc követte, majd felkérték az ifjakat, akik csatlakozni szerettek volna, hogy lépjenek előre.

A bátor jelentkezőknek különböző próbákat kellett kiállniuk, meg kellett mutatniuk, hogy meg tudják ülni a lovat, ittak a király borából, és hivatalos esküt is tettek. Végül egy utolsó tánccal elbúcsúztak szeretteiktől, és immár huszárrá avatva indultak a következő helyszínre. A huszárok Lázárfalva után még öt alcsíki településre látogattak el: Csíkkozmásra, Verebesre, Nagytusnádra, Újtusnádra és Csatószegre. A rendezvényen a 2013-ban alakult csíkkozmási Bojzás Néptánccsoport és a Csíkkozmási Tuzson János Fúvósegylet szórakoztatta a részvevőket.

András Zoltán huszárkapitány lapunknak elmondta, céljuk a régi katonai hagyományok éltetése. „Régebben a parasztlegényekből toborozták a katonákat, elindult egy nagy csapat huszár és gyalogos, járták a falvakat, egy kicsit megbolondították a fiatalokat itallal, tánccal, hogy könnyebben beálljanak katonának. Az 1848-as forradalom alatt volt a legnagyobb mozgósítás, ezt szeretnénk mi is felidézni” – emelte ki András Zoltán.

Kérdésünkre, hogy mit jelképeznek a különböző színű viseletek, azt a választ kaptuk, hogy a sötétkék huszárruha a császári ruhákat idézi. „A forradalomkor a Mátyás-huszároknak már szürke ruhájuk volt, a barna pedig a gyalogos egyenruhát idézi” – tette hozzá a huszárkapitány. „Akinek múltja nincsen, annak jövője sincs. Ha a hagyományokat nem őrizzük, nincs amire alapozni” – mutatott rá a rendezvény fontosságára András Zoltán.

A toborzó sikerességét hangsúlyozták a csatlakozó fiatalok, akik lelkesen teljesítették a próbákat és tették le ünnepi esküjüket, amely a következőképpen hangzott: „Hazánknak esküszünk magyarságunk védelmére utolsó csepp vérünkig, készek vagyunk mindenünk feláldozásával oltalmazni azt, mert az minket azon felszólítással bír, hogy aki őt megmenteni nem siet, az cudar, az nem magyar”. A szentmártoni Szávuly Gellért is újoncként csatlakozott a huszárokhoz. „Vonz a történelem és a szabadságharc, nagyon szép dolog egy ilyen műsorban részt venni. Ha élesben menne, több mint valószínű, hogy akkor is csatlakoznék” – kalandozott el Szávuly.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés