
Fotó: Lőrincz Csaba
Kétnapos Huszárakadémiát tartottak Székelyudvarhelyen a hét végén, a rendezvény célja a magyarság katonai múltjának a felelevenítése volt.
2017. január 29., 16:142017. január 29., 16:14
Hagyományőrző huszárokkal telt meg a hétvégén a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának díszterme, ahol a 10. Huszárakadémiát tartották. A kétnapos rendezvény megnyitóján elhangzott: a huszároknak jelentős szerepe van a magyar identitástudat megőrzésében. Az erdélyi és magyarországi résztvevőket házigazdaként Dakó Tibor, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred kapitánya köszöntötte. Reményét fejezte ki, hogy mindenki számára hasznos lesz a két napig tartó Huszárakadémia, ahol egyebek mellett a történelmi, lótartással és vívással kapcsolatos előadásokat, vetítéseket láthattak-hallhattak a résztvevők.
„Úgy gondolom, hogy a magyarság katonai múltjának köztudatban tartása, a huszárok testvéri összetartozása, illetve a mostani rendezvény szorosan kapcsolódik a magyar identitástudat megőrzéséhez, ami a nemzeti felemelkedés egyik fontos eleme” – jelentette ki az akadémia megnyitóján Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Úgy fogalmazott, a huszár hagyományőrzés azt jelenti, hogy még mindig fontos számunkra a magyarságunkhoz való ragaszkodás, a lovak iránti rajongás, a „férfias tartás és kitartás”, a család és az isteni értékek. Fontosnak tartotta, hogy a hagyományokat továbbadjuk az elkövetkező nemzedékeknek. „Huszárnak lenni, példaképet jelent” – fogalmazott. Hozzátette, napjaink hagyományőrzői azért is tiszteletet érdemelnek, mert nem kevés pénzt áldoznak korhű öltözetük megvarratására, fegyvereik beszerzésére, lovaik tartására, valamit sok időt fordítanak arra, hogy ez a tradíció ne merüljön feledésbe.
Az erdélyi hagyományőrző csapatok nevében Miholcsa József alezredes szólalt fel, az akadémia megálmodója. Kijelentette, nagyon lényegesek az előadások, de elsősorban az egymással való találkozásért jött el mindenki. Úgy vélte, a 21. században nehéz a huszárok régi elveit követni – Isten, haza, család –, mivel Erdély elveszett, sokan nem hisznek Istenben és a válások is gyakoriak, de meg kell próbálni népszerűsíteni a régi értékeket. „Mi maradt a huszároknak? Csak a becsületük” – jelentette ki. Márton Zsolt, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség nemzetközi összekötő tisztje elmondta, kiemelten büszke volt arra, hogy a Magyar Koronaőrség néhány tagja is eljött a rendezvényre. Nagy József somogyi huszárkapitány kijelentette, példaértékűek a székely hagyományőrzők, az anyaországiak sokat tanulnak tőlük.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!