
Többek között Bíró Lajos, Horváth József Ráspi, Kalla Kálmán, Segal Viktor és Széll Tamás alakját és kedvenc fogásait ismerhetik meg az olvasók a Magyar Konyha Kiadó gondozásában megjelent, 20 séf 100 recept – Nem csak ínyenceknek című kötetből.
2014. december 05., 12:582014. december 05., 12:58
Az első magyar szakács, akinek a nevét ismerjük, a 13. században Kölkeden élt Gunya – idézte fel a könyv csütörtöki budapesti bemutatóján Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője, a kötet egyik szerzője.
Mint hozzátette, ma már általában azoknak a séfeknek a neve marad fenn, akik szakácskönyvet írnak, a kiválasztott húsz szakácsból pedig csak ötnek jelent meg eddig saját kötete.
Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke hozzátette: a könyvben húsz magyar szakács vall életéről és a főzésről alkotott nézeteiről, és mindegyikük megadja öt receptjét is.
Lévai Anikó elmondta: az elmúlt öt évben igyekeztek színvonalas, akár irodalmi igényű írásokkal megtölteni az újságot.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!