
2011. augusztus 05., 07:062011. augusztus 05., 07:06
A hunok Erdély egész területéről jöttek, sőt Erdély határain túlról Csángóföldről is érkezett egy tucatnál több résztvevő. Kihívásban, kalandban, élményekben bőven volt részük, hiszen másnap a vezérek tanácsa úgy döntött, hogy kiterjesztik birodalmuk határait, és a szomszéd településre küldenek felderítő csapatokat.
A feladatot minden törzs rovásírással írt levélben kapta kézhez, és már indultak is Maksa, Eresztevény és Angyalos felderítésére. Ezt követően a Székely Vágta elnevezésű hadgyakorlaton vettek rész a hunok, ahol megtekinthették a környékbeli népek lovas és népi kultúráját. A hun törzsszövetségek meglepetésére egy „kis” égi áldás hatására szétszaladt a hadgyakorlat közönsége, de a hun harcosoknak semmi baja nem esett, sőt ép és száraz bőrrel megúszták a vihart, mert egy műanyag terítő alá húzódtak be, és az égi zendülés ideje alatt ott költötték el ebédjüket.
Az ebéd végeztével dalra fakadtak, és így várták az égi színjáték végét. Így lehetett érdekes színfoltja a vágta közönsége számára a műanyag terítő alatt éneklő kis hunok látványa. A táborozás ideje alatt minden hun harcos megismerkedett a hunok írásával olyannyira, hogy a tábor végén már szinte mindenki tudott róni és olvasni a hunok írásával. „Hihetetlennek tűnt számomra is, de a tábor legkisebb résztvevője, aki most fejezte be az óvodát ez alatt a pár nap alatt megtanult rovásírással írni és olvasni, tehát az ősszel úgy megy az első osztályba, hogy kivétel nélkül ismeri az ősi betűket” – tudtuk meg Bardócz Csaba táborvezető lelkipásztortól.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!