
Hulladékokból épített tutajokon igyekeznek Tusványosra egy környezetvédő, figyelemfelkeltő akció résztvevői – az evezést a csíkszeredai Geneva GEA civil szervezet több egyesülettel közösen szervezi.
2014. július 15., 19:272014. július 15., 19:27
Pillepalackokból készített tutajon, az Olt folyón leereszkedve érkezett meg Vízi Balázs és Hunyadi Koppány tavaly is Tusványosra. Akkor is azzal a céllal tették meg a nem szokványos utat, hogy felhívják a figyelmet a folyó szennyezettségére. Idén folytatják a figyelemfelkeltést, mostani projektjük több részből áll, és időközben több civil szervezet is csatlakozott hozzájuk. Így közel száz személy vesz részt az Olt Csíkszereda és Tusnádfürdő közötti szakaszának megtisztításában július 19-én.
„A cél, hogy próbáljunk az emberek mentalitásán változtatni, valamint hogy ne megtisztítani kelljen folyamatosan az Olt mentét, hanem tisztán tartani. A tavaly inkább kalandos útnak indult, de mivel nagyon nagy a szennyezettség, egyre inkább úgy éreztük, ebből többet is ki lehetne hozni” – mondta el Vízi Balázs, a Geneva GEA elnöke, az egyik kezdeményező a kedden tartott sajtótájékoztatón.
Vasárnap a hat munkaponton – Csíkszereda, Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csatószeg, Tusnádfalu és Tusnádfürdő – összegyűjtött hulladékból a zsögödfürdői strandra szállítja az újrahasznosíthatóakat az Eco-Csík Kft.
A kezdeményező egyesület a Zöld SzékelyFöld Egyesülettel (amely már a tavaly is felkarolta a kezdeményezést), valamint a gyulafehérvári Caritas, a CsíkiDT, a CSTIT tagjaival közösen főként pillepalackokból tutajokat készít. „Már a tavaly nyomon követtük az akciót, és úgy éreztük, csatlakoznunk kell. Mivel fogyatékkal élő fiatalokkal dolgozunk, arra gondoltunk, hogy menjünk ki szemetet szedni ezekkel a fiatalokkal azért is, hogy megmutathassuk: ha képességeiknek megfelelően adunk nekik feladatot, el tudják végezni” – mesélte lelkesen Váta Emese, a gyulafehérvári Caritas munkatársa.
„Figyelemre méltó, hogy ha a fogyatékkal élő fiatalok is részt vesznek, akkor még sokkal többen csatlakozhatnak az akcióhoz” – mutatott rá Vízi Balázs. A közösen elkészített csónakokkal, tutajokkal július 26-án reggel 9-kor szállnak vízre Csíkszentimrén a csapatok. Eddig hat csapat nevezett be a közös tutajozásra, de péntekig még bárki jelentkezhet, aki szívügyének tekinti a környezetvédelmet. Az akcióhoz az esemény Facebook-oldalán lehet csatlakozni az ott található jelentkezési lapot kitöltve.
„A tapasztalatokból ítélve elég embertpróbáló kaland. Idén magasabb a vízszint, nagyobb lesz a sodrás, erősebbek az áramlatok. Mindenképp 18 éven felüliek vehetnek részt az evezésben saját felelősségükre. Mi igyekszünk a legtöbbet megtenni a biztonságért, mentőmellényeket, védősisakokat és csapatokat biztosítunk, akik követik az evezősöket a folyópartról. Viszont minden veszélyre mi sem készülhetünk fel, úgyhogy javasolnám, aki benevez, bizonyosodjon meg arról, hogy nem fél a víztől, nagyon jól úszik, és ki is fogja bírni az utat” – hívta fel a figyelmet Vízi.
A tervek szerint nyolc óra alatt eveznének le a csapatok Tusnádfürdőig. A Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor helyszínén felállított TutajON sátorban megtekinthetőek lesznek a hulladékból készült úszóalkalmatosságok, melyeket az említett hulladékgazdálkodási cég újrahasznosít.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!