Hirdetés

Hosszú zenei pályát futna be a két új dallal előrukkolt NÉKED zenekar (VIDEÓ)

NÉKED zenekar

A NÉKED zenekar már 14 koncerten van túl és további 3 vár rá

Fotó: Benedek Szabolcs

Új dallal jelentkezett a héten a gyergyószentmiklósi NÉKED zenekar, amelynek egy szintén friss szerzeménye a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázaton is elnyerte a zsűri tetszését. Fodor László frontember a két zeneműről, a banda első egy évéről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. november 16., 19:212024. november 16., 19:21

2024. november 17., 08:482024. november 17., 08:48

Az idén tavasszal debütált NÉKED zenekar első lírai dalaként jelent meg két hete a Világoskék napfény című zenemű, amelyet élőben is egy szál zongorával ad elő a gyergyószentmiklósi fiúbanda. Fodor László énekes, gitáros a Krónika érdeklődésére elmondta, sokat jelent számukra, hogy

alig egyéves zenekarként beválogatták szerzeményüket a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat legjobb öt alkotása közé.

Hirdetés

A héten megjelent Várj még című dalukkal kapcsolatban rámutatott, ez a zenekar egyik első szerzeménye, az első koncert óta játsszák. „A videóklip az idei évünket jellemzi, hiszen a turnézás során végig forgott a kamera, és ezekből a felvételekből áll össze a végső kisfilm.

Idézet
Az első évben egyszerre kellett próbálnunk, felvennünk a dalokat, videóklipet készítenünk és koncerteznünk, tehát már a nulladik pillanattól úgy éljük a hétköznapokat, hogy az életünk szerves része a zenekar.

Ez a munkafolyamat kicsit sem tántorít meg minket, egyelőre sikerült öt stúdiófelvételt készítenünk, tizennégy koncerten vagyunk túl és további három vár ránk, illetve a több mint tíz saját dalból álló repertoárunkat egyre inkább megszereti a közönség” – magyarázta a frontember.

Fodor László azt is elárulta lapunknak, hogy jövő őszre tervezik első nagylemezük megjelenését, addig is igyekeznek a lehető legtöbb helyszínen fellépni és bemutatkozni. „A zenekar az életünkké vált, és reméljük, hogy ez a csapat még hosszú évtizedekig együtt marad” – hangsúlyozta a gyergyói énekes.

NÉKED zenekar Galéria

Fodor László pozitívan értékeli a banda közel egy évét

Fotó: Facebook/NÉKED

Mint korábban megírtuk, az erdélyi közönségnek már volt alkalma találkozni az együttes tagjaival különböző formációkban, viszont a fiatal zenészek idén tavasszal úgy döntöttek, hogy összefognak és elindulnak egy közös kalandra. Így az újonnan megalakult banda frontembere a tavaly feloszlott Teddy Queen együttes énekese, Fodor László, a doboknál Péter Gellért ül, György Alpár gitározik, a billentyűfelelős Loni Eduárd, Kósa Tamás pedig basszusgitáron csap a húrok közé. A fiatal együttest többségben gyergyószentmiklósi tagok alkotják, két csíkszeredai zenésszel kiegészülve.

korábban írtuk

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar
Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Csillagászati csemege: napfogyatkozás és hullócsillagraj egy napon

Részleges napfogyatkozás és a Perseidák nevű hullócsillagraj csúcspontja látható augusztus 12-én, szerdán este, illetve éjjel. Mindkettő különlegességnek számít, de az ritkaság, hogy egy napra essen a két égi jelenség – mondta Popa Armand a Krónikának.

Csillagászati csemege: napfogyatkozás és hullócsillagraj egy napon
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Hol a legolcsóbb a sör? És hol a legdrágább? Meglepetésekkel teli toplista

Javában tombol a nyár, Erdély-szerte is nagy a hőség, sokaknak jól esik ilyenkor egy korsó sör. Vagy egy üveggel. De vajon mennyit kell utazni, hogy az itthoni 10–15 lejes vagy akár magasabb áraknál olcsóbban jussunk sörhöz?

Hol a legolcsóbb a sör? És hol a legdrágább? Meglepetésekkel teli toplista
2026. augusztus 09., vasárnap

Hegyimentő szemszögéből két német turista légimentése – VIDEÓ

Látványos felvételt tett közzé vasárnap a Prahova Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a szombati bevetésről, amikor két német sziklamászót mentettek meg a Bucsecs-hegységben.

Hegyimentő szemszögéből két német turista légimentése – VIDEÓ
2026. augusztus 09., vasárnap

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat

A nyári kánikulában nemcsak arra kell figyelni, hogy kutyánk mindig elegendő vizet igyon, hanem arra is, hol és hogyan tároljuk az eledelét. Szélsőséges esetben ugyanis olyan káros anyagok is kialakulhatnak benne, amelyek akár mérgezést is okozhatnak.

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat
A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat
2026. augusztus 09., vasárnap

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat

Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Így szól a székely himnusz a kínai nagy falnál egy székelyföldi fúvószenekar előadásában

Először csendült fel a székely himnusz a kínai nagy falnál. A Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar előadásában elhangzott himnusz nemcsak különleges zenei pillanat volt, hanem a kulturális identitás, a kultúrák közötti párbeszéd jelképévé vált.

Így szól a székely himnusz a kínai nagy falnál egy székelyföldi fúvószenekar előadásában
2026. augusztus 06., csütörtök

A kánikulában az autógumik is fokozott terhelésnek vannak kitéve – egy apró hiba is durrdefekthez vezethet

A tartós hőség nemcsak a sofőröket viseli meg, hanem az autók egyik legfontosabb biztonsági elemét, a gumiabroncsokat is. A kánikulában az aszfalt hőmérséklete jóval magasabb lehet a levegőénél, ami jelentősen növeli az autógumik terhelését.

A kánikulában az autógumik is fokozott terhelésnek vannak kitéve – egy apró hiba is durrdefekthez vezethet
2026. augusztus 06., csütörtök

Ezerarcú Magyarország – így látjuk mi: mutasd meg a kedvenc élményedet, és nyerj a Krónikával!

Augusztus 20. a magyar államalapítás ünnepe, egy olyan kitüntetett pillanat, amikor mindannyian közelebb érezzük magunkat a gyökereinkhez. A Krónika ez alkalomból különleges játékot indít.

Ezerarcú Magyarország – így látjuk mi: mutasd meg a kedvenc élményedet, és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Untold: több tízmillió eurós üzlet vagy túl nagy ár Kolozsvárnak?

Az Untold előtt ismét fellángolt a vita Kolozsváron: míg a városháza a fesztivál gazdasági hasznát emeli ki, bírálói szerint a helyiek túl nagy árat fizetnek érte, ezért közvitát szerveznek.

Untold: több tízmillió eurós üzlet vagy túl nagy ár Kolozsvárnak?
2026. augusztus 05., szerda

Minden kilowattóra számít: ezek a háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot a kánikulában

A rendkívüli aszály már az energiatermelést is veszélyezteti. Az Eurostat adatai alapján bemutatjuk, mely háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot, és hogyan takarékoskodhatunk a hőségben.

Minden kilowattóra számít: ezek a háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot a kánikulában
2026. augusztus 04., kedd

Közel egyméteres kígyót fogtak be egy családi ház udvarán

Hétfő este a 112-es segélyhívó számon értesítették a csendőröket, hogy egy majdnem egyméteres kígyót láttak az Arad megyei Vinga egy portáján.

Közel egyméteres kígyót fogtak be egy családi ház udvarán
Hirdetés
Hirdetés