
2011. július 25., 13:412011. július 25., 13:41
A mentők szerint a 27 éves énekesnő mintegy hat órája halott lehetett, amikor testőre rátalált holttestére észak-londoni luxuslakásában. \"Nem voltak üres üvegek, fecskendők vagy más, kábítószer-fogyasztáshoz szükséges kellékek. Annak sincs nyoma, hogy hányt volna\" - nyilatkozta egy mentős a Sunnak. Szóvivője szerint Amy Winehouse egyedül halt meg, az ágyában.
A Sunday Mirrornak az énekesnő több közeli barátja elmondta, hogy Amy Winehouse élete utolsó hetében gyakorlatilag folyamatosan ivott, és az italra „vacak minőségű” extasy tablettákat szedett. Az egyik ismerős a vasárnapi lapnak tényszerűen kijelentette, hogy Amy „extasy-túladagolásban” halt meg.
Egy másik, név nélkül nyilatkozó barátja ehhez hozzátette: az utolsó időkben Amy ivászata „ellenőrizhetetlenné vált ... az egyik üveg vodkát a másik után döntötte magába, és ehhez olyan mennyiségű drogot fogyasztott, hogy a kettő együtt már halálos keveréket alkotott”.
Amy Winehouse-t a halála előtti napon, pénteken este vizsgálta meg utoljára az orvosa, és mindent rendben talált az énekesnőnél, akinek az állapotát egyébként rendszeresen figyelték, miután alkohol- és drogproblémái miatt legyengült a szervezete.
Édesanyja, Janis megtörve ismerte el, hogy ötszörös Grammy-díjas lányának halála „csak idő kérdése volt”. Pénteken - Amy halála előtt alig egy nappal - találkoztak utoljára, és „már akkor sem volt magánál ... mégsem tudom felfogni ilyen hirtelen elmúlását” - idézték őt a vasárnapi brit lapok. Az énekesnőről régóta köztudott volt súlyos kábítószer- és alkoholfüggősége. Többször kórházi kezelésre szorult a kábítószerezéssel összefüggő komoly tüdő- és szívpanaszokkal, és legutóbb májusban töltött el rövid időt egy londoni rehabilitációs klinikán.
A vasárnapi megemlékezések visszatérő eleme, hogy Amy is a „27-esek klubjának” tagja lett, csatlakozva azokhoz a rocklegendákhoz – Janis Joplinhoz, Jim Morrisonhoz, Jimi Hendrixhez, Kurt Cobainhez és Brian Joneshoz –, akik szintén tragikusan fiatalon, 27 esztendősen távoztak.
Az énekesnőtől a brit és a nemzetközi pop-rock legnagyobbjai búcsúztak megrendülten a különböző közösségi portálokon. Sir Elton John szerint Amy Winehouse „a legkreatívabb művészek egyike volt, aki ebben az országban valaha is született”. Lady Gaga Twitter-üzenetében „bámulatos tehetségűnek” nevezte Amyt, Ronnie Wood, a Rolling Stones gitárosa pedig közölte, hogy „nagyon jó barátot” vesztett el. Lilly Allennek, a brit pop ünnepelt fiatal sztárjának megemlékezése szerint „már a szomorú szó sem elég” a történtek leírására. Lilly szerint Amy Winehouse „annyira elveszett lélek volt ... nyugodjék szegény békében”.
Zsidó vallású lévén, Amy Winehouse-t a boncolás után a lehető leggyorsabban eltemetik: a zsidó hagyományok szerint a temetésnek a halál beállta után 24 órával meg kellett volna történnie, de a haláleset körülményeinek kivizsgálása miatt az énekesnő esetében ez nem lehetséges. Hozzátartozói úgy nyilatkoztak, még aznap eltemetik, amikor a boncolás után a hatóságok kiadják a családnak a holttestet. Eszerint Amy Winehouse temetésére holnap kerülhet sor.
A boncolási eredményeket néhány hét múlva hozzák nyilvánosságra.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!