
Hokifesztivált szerveznek Gyergyóban – a legkisebbektől a Progym felnőttcsapatáig és a gyergyói hoki történetének legnagyobb sikereit elérő jégkorongozókig mindenki pályára lép szombaton.
2013. december 26., 17:572013. december 26., 17:57
A reggeltől késő estig tartó esemény fénypontja a 2001-es Progym „ezüstcsapat” és a jelenlegi piros-fehér együttes összecsapása lesz. „Ők a jövő, értük csináljuk, nekik akarunk jobb fényt” – ez is lehetne a gyermekek és fiatalok fellépéseinek mottója. A hokifesztivál célja, hogy ezzel is elősegítsék, hogy ki lehessen cserélni a jégpálya elavult lámpáit korszerű, kevesebb áramot fogyasztó és jobb fényt adó világításrendszerre.
A fesztivál az utánpótlás-korosztályok bemutatkozásával kezdődik. Reggel 8.45-től a a legfiatalabb reménységek húznak korcsolyát, hogy megmutathassák tudásukat a szülők, családtagok s más, éles szemű és a jövő sztárjait már most felismerő nézők előtt, learathassák a jól megérdemelt tapsot. Az is fontos, hogy az ovis és osztálytársak előtt is szerepelhessenek, kedvet csinálva a jégkorongozáshoz.
11.45-től 17.45-ig a nagyobbak, a „rutinos haladók” foglalják el helyüket a jégen, a gyergyói ISK U12-es korosztályú csapatai egymás közt küzdenek, de egymásnak feszülnek az U14-esek és az U16-osok is, az U18, U20-as csapat pedig a Brassói Corona azonos korosztályú csapata ellen játszik. Mindeközben hokisok és nézők számára egyaránt érdekes és izgalmas ügyességi vetélkedők színesítik a fesztivál programját.
A hokifesztivál fénypontja este hat órától a Progym történetének legnagyobb sikerét elérő 2001-es ezüstcsapat és a 2013-as együttes összecsapása lesz. A nap végére a közönséget várják a jégre, az eseménysort jégdiszkó zárja. A programsorozat ezzel még nem ér véget, vasárnap az öregfiúk és amatőrök következnek. A csomafalvi Skorpiók, a Budapestről érkező Hargitai Farkasok és a Csernobil 86 nevű együttes a rendező remetei Vipers Old Boys vendégei.
Az utánpótlás-programokra és a vasárnapi amatőr tornára a belépés ingyenes, pénzadományok az erre a célra kialakított urnába dobhatók vagy az összefogás önkénteseinek adhatóak. A gálamérkőzésre a belépőjegy 5 lejbe kerül, ahogy a jégdiszkóra is. A bevételt a pálya világítórendszerének cseréjére fordítják.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!