Hirdetés

Hogyan előzhetőek meg a tragédiák?

A hétvégi newtowni mészárláshoz hasonló esetek megelőzéséről beszélt tegnap a Duna Televízióban Végh József magyarországi kriminálpszichológus.

2012. december 18., 07:592012. december 18., 07:59

 Mint ismeretes, a 20 éves Adam Lanza helyi idő szerint péntek délelőtt kezdett lövöldözni a Sandy Hook általános iskolában, ahol 20, öt és tíz év közötti kisgyermeket ölt meg.

Hét felnőtt is meghalt, köztük az iskola igazgatója, aki próbálta elállni az ámokfutó útját. A gyilkos – aki édesanyját is megölte – végül magával is végzett. Amerikát sokkolta a támadás, Barack Obama elnök 4 napos nemzeti gyászt rendelt el.

A szülőknek jobban oda kell figyelniük gyerekeikre

Végh József kriminálpszichológus szerint az állami szervek, az igazságszolgáltatás, a társadalom, az iskolák, a média nagyfokú öszszefogással elindíthatnának egy folyamatot, hogy a jövőben megelőzhetőek legyenek az ilyen esetek. A szakember annak a véleményének adott hangot, hogy nem a rácsok, lelakatolt ajtók vagy a biztonsági őrök bevetésével lehetne gátat vetni az ilyen típusú erőszaknak. Szerinte nem a rendszabályok szigorításával, hanem az oktatás területén lehetne megelőzni az efféle tragédiákat. Mint mondta, az osztályfőnöki órák keretében kellene biztosítani a lehetőséget arra, hogy a konfliktuskezelési stílusokat megtanulják a gyerekek pedagógusokon keresztül. Egyfajta empátiát is ki kell építeni a gyerekekben, akiknek alulszocializált az empátiás készségük – fejtette ki.

Mint mondta, a szülő akkor engedi el reggel iskolába jó szívvel a gyerekét, ha maga a társadalom, ezen keresztül az iskola is biztonságossá válik. Végh József elmondta: mind Amerikában, mind Norvégiában találni példát arra, hogy felkészítik a gyerekeket arra, hogyan kezeljék konfliktusaikat, de ezen túlmenően fontos lenne az igazságszolgáltatásban is változtatni. Mikor már ugyan szakszerű lenne a beavatkozás, akkor még nem jogszerű, hogy eljárást indítsanak valaki ellen emberiség elleni cselekmény előkészületei miatt – mondta.

Hozzátette: még akkor is így van, hogyha esetleg közösségi oldalakon hirdeti szándékát, beszerzi a fegyvert. Arra a kérdésre, hogy kiszűrhető-e, hogy valaki ilyen tettre készül, azt mondta: ha a szülők jobban odafigyelnének a gyermekeikre, és észrevennék a gyermekben végbemenő, eleinte lassabb, majd gyorsabb változást, akkor sok esetben megelőzhető lenne a tragédia – mondta Végh József, kiemelve néhány tipikus jelet, így a gyermek magába fordulását, a kevesebb beszédet, vagy a militáns öltözetet. 

Beteg lehetett a tettes

Nemcsak az Egyesült Államokat, az egész világot mélyen megrázta a connecticuti vérengzés. A rendőrség a hétvégén az ámokfutás indítékai után kutatott, állítólag „nagyon jó” bizonyítékra bukkant, azokat azonban egyelőre nem hozta nyilvánosságra. Barack Obama elnök vasárnap késő este magánlátogatást tett az érintett családoknál, majd beszédet mondott a newtowni főiskolán tartandó ökumenikus istentiszteleten. A gyilkosság világszerte megdöbbenést váltott ki.

Együttérzését tolmácsolta az áldozatok hozzátartozóinak XVI. Benedek pápa is. Részvétüket nyilvánították az áldozatok családjának és az amerikai népnek az Európai Unió vezető politikusai, de elítélte az iskolai ámokfutást Irán is. A mészárlás tettesének értesülések szerint nem volt bűntársa, az ámokfutó nem volt büntetett előéletű, bátyja szerint személyiségzavarokkal küzdött; egyik osztálytársa pedig zárkózottnak és rendkívül okosnak írta le a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva.

Hétvégi, egybehangzó értesülések szerint Adam Lanza bizonyos szempontból nyilvánvalóan beteg volt. Középiskolás évei alatt nehezen teremtett kapcsolatot diáktársaival és tanáraival, de ez csak a probléma egyik részét jelentette – nyilatkozta a tettest jól ismerő Richard Novia, aki 2008 előtt a körzeti iskolák biztonsági vezetője és műszaki tanácsadója volt. Az iskolai lövöldözés elkövetője nem úgy érzett fizikai vagy lelki fájdalmat, mint az osztálytársai – fogalmazott az AP hírügynökségnek telefonon Novia. Egy nevének elhallgatását kérő nyomozó szerint Lanza Asperger-szindrómában szenvedett, ami az autizmus enyhébb formája.

A betegség egyik jellemzője a szociális válaszkészség hiánya, de a beteg ugyanakkor magas fokú intelligenciával rendelkezhet. Elizabeth Laugeson pszichológus, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem munkatársa szerint ha Lanza Asperger-szindrómában szenvedett, érzéketlensége ezzel a betegséggel állhat összefüggésben. Lanza édesanyja, akit szintén megölt, a rendőrség szerint „mohó fegyvergyűjtő” volt. Nemcsak Sig Sauer és Glock típusú pisztolya volt, hanem Bushmaster .224 M4 típusú, katonai stílusú gépkarabélya is. Adam Lanza ezek közül választotta ki az ámokfutásnál használt fegyvereket. Az asszony gyakran járt célba lőni a fiaival – mondta el egy ismerőse.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés