2012. augusztus 16., 09:432012. augusztus 16., 09:43
A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett, csaknem kétórás produkció során az idősödő előadó remek formában volt, a dalok között a tőle megszokott kedves arroganciával szólt be a kereskedelmi csatornáknak, a tehetségkutató műsorok szervezőinek, vagy éppen a politikusoknak, de a közönséget sem kímélte. Elhangzottak a jól ismert slágerek, köztük Faludy Villon-átköltése, a Ballada a senki fiáról, József Attila A hetedik című versének HBB-féle változata vagy éppen a Hey, Joe! című Jimi Hendrix-feldolgozás.
„Kérdezhetek valamit, uram? A zene miatt jött, vagy azért, hogy felvegye az egész koncertet?” – dorgált meg Földes László egy kézikamerával ácsorgó férfit, majd a következő dalt félbehagyva leszólt egy az első sorban bulizó fiatalembernek, hogy hagyja abba a mellette álló fiatal hölgy „molesztálását”, mert szerinte az mégis elfogadhatatlan, hogy a zenészek keményen dolgoznak a színpadon, mégis más aratja le a babérokat. A csípős megjegyzések miatt persze még az érintettek sem igazán sértődtek meg, a közönség pedig nagyokat derült, és lelkesen visszatapsolta a durcás medveként viselkedő énekest és zenekarát.
„67 évesen sem veszem komolyan magam. Fontos az önirónia!” – válaszolta már az első kérdésre Hobo, a Kolozsvári Magyar Napok közönségtalálkozója során, szerda esti koncertje előtt. Az énekes elmondta, hogy későn érő típusnak tartja magát, ahogy lejön a színpadról, már nem is tudja komolyan venni magát. A közönségtalálkozón rengeteg saját történetet idézett fel, főként az erdélyi legemlékezetesebb fellépéseiről. Hozzátette, hogy a sikeresség kulcsa számára az, hogy azzal foglalkozik, amit csinál, nem önmagával. Dalszerzői tevékenységéről is beszélt, hogy mi adott neki néhány dalhoz ihletet. A közönséghez való viszonyáról azt mondta: „eltartanak, megtartanak, kitartanak mellettem, a zenekar mellett, ez a legnagyobb ajándék.” Tavaly, 33 év után bomlott fel a Hobo Blues Band, az új formáció idén alakult Hobo és bandája néven. A zenekarok kapcsán elmondta, hogy egy zenekarnak nem az számít, hogy milyen népszerű, hanem amit mond, ugyanakkor fontos, hogy amit üzenni akar ne az interjúkban, hanem a dalaiban legyen benne.
Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.
Szabadidős, közösségi rendezvényei révén több mint 5100 résztvevő számára biztosított életre szóló élményeket 2025-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári tagszervezete. Kismihály Boglárka irodavezető a sikeres túrákról, a 2026-os tervekről beszélt.
A Tokos zenekar hagyományos újévi koncertje idén több szempontból is ünnepibb lesz a megszokottnál: a kolozsvári népzenei együttes 15. születésnapját ünnepli, valamint Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójáról is megemlékezik.