
SZILVESZTERI SZEMPONT – Az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztálya (DIICOT) kezdeményezésére szilveszter előtt 24 órára őrizetbe vették Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét.
2014. december 31., 08:112014. december 31., 08:11
Az RMDSZ-es tisztségviselő elleni legfőbb vádak a következők: 1978 óta több terrorista akció kitervelése és végrehajtása, terrorizmusra való felbujtás, kiskorúak megrontása, pirotechnikai eszközök jogtalan birtoklása és használata, csendháborítás, revizionizmus, a nemzetállam szuverenitásának aláaknázása és területi egységének fenyegetése.
Ügyészségi források szerint a harminckét, egyenként mintegy nyolc-kilencszáz oldalas dossziéban található dokumentumok, valamint az új, enyhített büntető törvénykönyv különböző cikkelyei alapján a háromszéki elöljárót a román állampolgársága megfosztásán kívül akár húsz-huszonkét év szabadságvesztésre ítélhetnek.
Kiderült, a román titkosszolgálatok már óvodás korában megfigyelés alatt tartották az állam egységére és a székelyföldi románságra nézve rendkívül veszélyesnek tartott Antal Árpádot. Az 1975 nyarán, Kőhalomban született politikust \'78-ban már a rendszert veszélyeztető állampolgárként jegyezték, miután a Securitate derék tisztjei megkaparintották a Mikulásnak rajzolt levelét. Abban ugyanis Árpika vízipuskát és műanyag kardot kért.
De a gyerek már azelőtt is gyanússá vált a kémelhárítók számára, ugyanis egy három és féléves barátja nyilatkozata szerint gyakran játszott háborúsdit nagyapja ólomkatonáival és a kerti almafák ágait meg a nagymamája dinamójából titkon kihúzott gumit parittyakészítésre használta.
Egy Pujdédák fedőnevű kiscsoportos ovis társa jelentése alapján a hatóságok a revizionista hajlamot is felfedezték Sepsiszentgyörgy jelenlegi polgármesterében. „Már kiscsoportosként ő volt minden rosszaság kiötlője és társai megrontója az óvodában. A csoport élére állva ő egy valóságos Árpád vezér volt Románia kellős közepén, ezzel is igazolva revizionista szándékait\" – szerepel a Kovászna megyei megfigyelő tiszt, Vasile Amumăsi helyzetértékelésében.
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által felfedett dossziéjának 894. oldalán a következő olvasható az akkor négy esztendős Román Béluska nyilatkozatából: „Tegnap délelőtt Árpika, akit akkor láttam életemben először, a grundon egy piros pöttyös gumilabdával, focizás közben seggbe rúgott. Biztos azért tette, mert a meccs előtt nemmel merészeltem válaszolni neki. Árpika azt kérdezte tőlem: Te Székely Jancsi vagy, Bélus bácsi fia? Én azt válaszoltam Árpikának, hogy nem, én Román Bélus vagyok, Jancsi bácsi fia. Biztos ezért rúgott meg a piros pöttyös labdával\".
Az állambiztonsági szervek szerint mindez kézzel fogható bizonyíték arra, hogy Antal már gyermekként romángyűlölőként nyilvánult meg, egyetlen nemzetet fogadva el, a nem is létező székelyt. Szekusdossziéja szerint Antal hétéves korára a rendszer ellenségeként ismert és nem kívánatos személynek kikiáltott Király Károllyal próbálta felvenni a kapcsolatot.
„Ez a rakoncátlan kölyök mindegyre azt kiáltja az utcán, játszás közben, hogy adj Király katonát! – olvasható Mitică Deşteptulescu nyomozó tiszt 1982. június 2-án keltezett jelentésének 32. oldalán. – Ezzel azt szeretné elérni, hogy országunk ellensége, Király Károly, aki biztos valamiféle leszármazottja Károly királynak, hadsereget küldjön a térségbe, hogy a revizionisták foglalják vissza Sepsiszentgyörgyöt, Kézdivásárhelyt, majd később Csíkszeredát, Udvarhelyt, Gyergyószentmiklóst, végül pedig Marosvásárhelyt.\"
Rá egy évre, 1983 karácsonyán a kémelhárítás több szögből is lencsevégre kapta, amint otthonában a nyolcesztendős fiú csillagszórót gyújt. „Még tiszta szerencse, hogy a megfigyelt alany által meggyújtott csillagszórók 22 és fél másodpercen belül leégtek, így a vásott kölyöknek nem nyílt alkalma velük kiszaladni a főtéri Mihai Viteazul-szoborig és ott robbantgatni\" – olvasható Gheorghe Dedupădeal titkos ügynök jelentésében.
Antal Árpád pohara ez év karácsonyán telt csordultig. „Lehallgatórendszerünk által bizonyosságot nyertünk afelől, hogy karácsony szombatján, otthon, családja körében, semmibe véve a számára kenyeret biztosító román állam törvényeit, Antal fennhangon intonálta a Mennyből az Angyal című dalt, anélkül, hogy előtte – vagy legalább utána – elénekelte volna a román himnuszt. Komoly bizonyítékaink vannak arról, hogy az említett dal egy idegen állam himnusza, méghozzá egy olyané, amely nem is itt a Földön, hanem az Űrben található. Kiderítettük, hogy a magasban lévő idegen országnak is kék-aranysárga zászlaja lehet, hisz amikor ügynökeink az égre néztek, az kékben pompázott, a csillagok meg aranyos sárgán fénylettek\" – nyilatkozta a Krónikának a DIICOT sajtószóvivője.
A magas rangú tiszt szerint a megfigyelések azt igazolják, hogy az Antal Árpád által megénekelt idegen állam rendkívül ellenségesen viszonyul a román államhoz. „Az 1918-as nagy egyesülés óta még nem telt el olyan év, amikor ne dörgedezett volna vagy ne küldött volna veszélyes villámcsapásokat Románia területére\" – tette hozzá a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség illetékese.
Közleményében a DIICOT külön köszönetet mondott Marius Popică leköszönt prefektusnak, aki időben informálta az állami szerveket Antal ama szándékáról, hogy hangosan intonálja az említett éneket. Popică állítását tanúként utódja, Sebastian Cucu is megerősítette.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!