
Varga Csabára számára a Dhaulagiri legnehezebb szakasza következik
Fotó: Kalifa/Facebook
Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó hamarosan elindul, hogy megmássza a 8167 méter magas Dhaulagiri csúcsát – közölte csütörtökön a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel az MTI-vel.
2019. október 10., 16:542019. október 10., 16:54
2019. október 10., 17:082019. október 10., 17:08
Az összegzés felidézi, hogy az alpinista kedden indult el az alaptáborból és már aznap elérte az 1-es, egy napra rá pedig a 6526 méteren kiépített 2-es tábort. Néhány órával ezelőtt már 7250 méteres magasságból, a 3-as táborból jelentkezett be műholdas telefonon,
A közlés szerint Varga Csaba eddig mostoha körülmények között mászott, az első napot hóviharban tette meg és a második nap végére is elromlott az idő. Az első csúcsmászás nyomait teljesen befedték az elmúlt napok havazásai, így az extrém mennyiségű hóban ezúttal is minden méterért meg kellett küzdenie.
Varga Csaba célja, hogy pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül, Erőss Zsolt után második magyarként mássza meg a legnehezebb nyolcezresek között számon tartott Dhaulagirit. Ha sikerrel jár, ez lesz az 5., egyben idén a 2. megmászott nyolcezrese, hiszen július 19-én, szintén mostoha körülmények között felért a 8080 méteres Hidden Peak csúcsára.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!