Hirdetés

Hetvenezer látogatót mozgatott meg a rockmámorral záruló Partiumi Magyar Napok

•  Fotó: PMN

Fotó: PMN

Nagyszámú közönséget vonzott Szatmárnémeti központjába a vasárnap zárult, tizenhatodik alkalommal szervezett Partiumi Magyar Napok. A nyolcnapos rendezvénysorozatot Stier Péter főszervező értékelte a Krónika megkeresésére.

Bede Laura

2017. augusztus 28., 16:302017. augusztus 28., 16:30

Több mint hetvenezren vettek részt a vasárnap zárult, tizenhatodik alkalommal Szatmárnémetiben szervezett Partiumi Magyar Napokon.

„Összességében nagyon sikeresek voltak a rendezvények, a bábszínházi előadásokon sokkal többen vettek részt, mint amire számítottunk, valamint a színházi előadások is telt házasok voltak. Nyilván

Hirdetés
Idézet
az Omega-koncert a legvégén abszolút megkoronázta mindezt, a csendőrség becslései szerint több mint 17 ezer ember vett részt a záróeseményen”

– mondta el lapunknak Stier Péter, a rendezvénysorozat főszervezője. Hozzátette, a nagykoncertek mozgatják meg a legnagyobb tömegeket, de a kiállítások, könyvbemutatók, kézművesvásárok, néptáncelőadások minden évben szerepelnek a programban, ezektől a jövőben sem szeretnének eltekinteni.

„Mi minden korosztályt és minden olyan kultúrát szerető embert, aki kilátogat a rendezvényre, a célcsoportunknak tekintünk. Az óvodásoktól egészen a nyugdíjas korosztályig szeretnénk megszólítani a közönséget, ezért is olyan sokrétű a program minden évben” – részletezte a főszervező.

•  Fotó: PMN Galéria

Fotó: PMN

Stier Péter arról is beszámolt, hogy a szervezéskor felmerülő első nehézség a rendezvény kezdete előtt két nappal volt. A városban több helyen építkezés folyik, ami önmagában is korlátozza a forgalmat, és a partiumi napok ideje alatt a szervezők le akartak zárni egy fél utcát a központban.

„Közösen a városvezetéssel és a helyi rendőrséggel úgy döntöttünk, hogy elállunk ettől az ötletünktől, ezért az egyik színpadot áthelyeztük egy másik helyszínre, a Református Gimnázium udvarára. Sikeresen leküzdöttük ezt a nehézséget, és

Idézet
nagyon jó választásnak bizonyult a gimnázium udvara,

ezért lehet, hogy jövőre is ezen a helyszínen szervezzük a koncerteket, de persze ehhez szükséges az iskola vezetőségének a jóváhagyása” – fogalmazott a rendezvény főszervezője.

Egységes rendezvény, stabil közönség

„Minden évben arra törekszünk, hogy jobban egységesítsük a rendezvényt, hogy legyen egy egységes kinézete, idén a Kossuth-kertbeli sátrak már kizárólag fehérek vagy zöldek lehettek, ezt valószínűleg továbbfejlesztjük. A jövő évi partiumi napokon több házikó lesz, ami nyilván más összképet ad a rendezvénynek, illetve valószínűleg csak egyensátrak lesznek. Megpróbálunk jobban összepontosítani a néptánc- és népzenei színpadra is” – mondta a főszervező.

•  Fotó: PMN Galéria

Fotó: PMN

Stier Péter szerint

nem jelentett gondot, hogy a Vásárhelyi Forgataggal egy időben zajlottak a partiumi napok.

„Mi a 16. eseményünket zártuk, tehát van egy nagyon stabil közönségünk, aki nemcsak Szatmárnémetiből vagy Szatmár megyéből jön, hanem környező megyékből is. Vásárhely elég messze van ahhoz, hogy potenciálisan valaki onnan ellátogasson, bár egy személyt konkrétan tudok, aki Vásárhelyről jött ide az Omega-koncertre, de nyilván rokoni szálak fűzték Szatmárnémetihez. Nem hiszem, hogy konkurenciát jelentene egyik eseménysorozat a másiknak, de nyilván jobb ezt összehangolni” – hangsúlyozta Stier Péter.

„Rockmámor” Szatmárnémetiben

A magyar rocktörténelem meghatározó zenekara legendákhoz méltó intróval nyitotta vasárnap este szatmári koncertjét, ahol az elmúlt év legemlékezetesebb pillanatait tárta a közönség elé.

•  Fotó: PMN Galéria

Fotó: PMN

Felcsendültek a jól ismert dallamok: itt volt a Babylon, a Fekete pillangó, a Ballada a fegyverkovács fiáról, Ezüst eső és a Hajnali óceán. A közönség tombolt és egy emberként énekelte Kóbor Jánossal a dalszövegeket, az Omega frontembere pedig a mai fiatalok által is megirigyelhető módon játszotta végig az estét.

A közel kétórás fellépés után jött a ráadás: az Omega nevét skandáló tömeg végre meghallgathatta a Gyöngyhajú lányt és a Petróleumlámpát. Az Omega ismét bebizonyította, hogy ők a magyar rocktörténelem legidősebb és legelismertebb rockzenekara.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés