
Egyórás hangversenyen lépett fel a hétéves gyergyószentmiklósi Mayer Róbert, aki nemcsak szülővárosában, hanem csíkszeredai zenészek előtt is hegedült már, és a hónap végén a szlovákiai Galántán szervezendő Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyre készül.
2014. november 07., 14:022014. november 07., 14:02
„Ritka a kis tanítványom tehetsége, viszont még ritkább az, hogy valaki ilyen kitartóan dolgozzon. Két éve dolgozunk együtt, ötéves korában kezdte a hegedülést a most első osztályos Robika” – mondta Veress Csaba, a Vaskertes Iskola csíkszeredai hegedűtanára. A hónap végén Szlovákiába utaznak, Galántán szervezik a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt, melyre meghívást kapott a hétéves gyergyói hegedűs.
„Mindig komoly darabokat játszunk, van egy országos program, amit követünk, de mivel korábban kezdte a hegedülést Robika, olyan darabokat is játszik, melyeket a társai negyedik osztályban tanulnak. Viszont nem az a kérdés, hogy mit, hanem az, hogy miként játszik – a Kis kece lányomat is el lehet gyönyörűen játszani. Az elején, az első fél évben általában népdalokra, gyerekdalokra alapozunk, ezt követik a diákkoncertek, melyek előadási daraboknak számítanak. Ezekből annyit összeállított a tanítványom, hogy az már egy órányi önálló hangverseny” – ecsetelte a hegedűtanár.
A kora délutáni gyakorlóórán kerestük fel a kis hegedűst és tanárát. A felnőttes komolysággal muzsikáló gyermek hegedűje fölött mosolyogva biztosított arról, ne aggódjak, beosztja az idejét, marad idő játszani is. „Apaként jó érzés tölt el, hogy önálló hangversenyt ad a hétéves fiam, de pontosan tudom, hogy mennyit készül, gyakorol nap mint nap. Két dolog nagyon fontos, az egyik a jó tanár, a másik, hogy kitartó legyen, otthon is gyakoroljon” – mondta az édesapa.
Hangsúlyozta, szükség van a szigorra, mert ha a gyerekre hagyjuk, biztos, hogy nem a gyakorlást, hanem mást, számára könnyebbet fog választani. „Ha most a gyerek számára nehezebb is, ez a nehézség válik könnyedséggé, ahogy felnő. Átlag napi egy óra és egy negyed a rendszeres otthoni gyakorlás. Ha nyári vakáció van, ha téli, ezt az időt szigorúan tartjuk, általában heti egy nap ez alól kivétel. A gyerek olyan, mint a víz, a szülőnek egyik felől, a tanárnak másik felől kell partnak lennie, s ha valamelyik enged, a víz arra fog folyni – fogalmazott Mayer Róbert.
Igényes, pontos, szerény, életvidám gyerekként jellemezte Robikát tanítónője, Csata Ilona. „Nagyon pontos, és igényes magával szemben is, ez valószínűleg a zenélésnek tudható be. Rendezettek a felszerelései, és hihetetlenül szerény, nem kérkedik, és nem csúfolja a társait, nem tolakodó. Játékos, és képes nagyon rövid idő alatt átállni a komoly munkáról a szórakozásra. Hihetetlenül jól beosztja az idejét, ezért is jut mindenre, talán a társainál több ideje a játékra” – mondta a tanítónő.
„Büszkék vagyunk az elsős fiúcskára, igazi tehetség. Rengeteget dolgozik, sokat gyakorol, aminek természetesen megvan az eredménye. Kitartó munkával sok mindent el lehet érni, persze ebben az esetben a család is rengeteget tesz” – mondta Bernád Ildikó, a Vaskertes Iskola igazgatója. Hozzátette, anyagiakkal is segítik a közelgő galántai hegedűversenyen való részvételét.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!