
2012. október 22., 07:562012. október 22., 07:56
A pár április 26-án jelentette be hivatalosan eljegyzését. Stephanie de Lannoy grófnő nemesi családból származik, az egyik legősibb belga arisztokrata család sarjaként 1984-ben született Belgium flamand részén, Ronse-ban – a család nyolcadik gyermekeként.
Stephanie Belgiumban, majd Észak-Franciaországban járt iskolába, egyetemi tanulmányait a leuveni katolikus egyetemen német szakon, majd Berlinben folytatta. Szeret hegedülni, zongorázni, úszni és síelni. Egy évig Moszkvában élt, ahol oroszt tanult és az orosz irodalmat tanulmányozta. Vilmos herceg 1981-ben látta meg a napvilágot, ő a jelenlegi uralkodópár, János és Mária Terézia öt gyermeke közül az első. Svájci egyetemeken tanult, majd az angliai Sandhurst katonai akadémián végzett.
Ezt követően bankoknál, minisztériumoknál dolgozott, és számos országban képviselte hazáját. „Az esküvőnk nem lesz olyan világraszóló, mint Vilmos herceg és Katalin vagy a monacói Albert herceg esküvője, de az esemény nemzetközi jelentőségű lesz, jó alkalmat teremtve Luxemburgnak arra, hogy megmutathassa magát” – mondta korábban a trónörökös. A polgári frigyet pénteken tartották. Luxemburg főterein és utcáin a két napig tartó esküvő alatt ingyenes szabadtéri koncerteket, tűzijátékot tartanak.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.