„Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy a pénteki meghibásodás legvalószínűbb oka két mágnes közötti hibás elektromos kapcsolat volt”, ez nagy mennyiségű hélium szivárgását okozta. A szobahőmérsékleten működő ütköztetők esetében az ilyen meghibásodás kijavítása néhány nap. Az LHC esetében azonban fel kell melegíteni az alagút ezen szektorát jóval a hadronütköztetőben uralkodó 1,9 Kelvin (–271 Celsius-fok) fölé, majd pedig újra le kell hűteni. „A felmelegítés heteket vesz igénybe. Csak ezután tudjuk megjavítani, majd újra lehűteni” – magyarázta Gillies. A CERN fizikusai nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a leállásnak. „Ha az összképet nézzük, a gépezetet húsz éven át építettük. Az elindítás mindig is hosszú folyamat” – mondta Gillies a BBC hírszolgálatának. Az LHC-t először szeptember 10-i üzembehelyezése után néhány nappal, szerdán állították le a hűtőrendszerben keletkezett áramellátási zavar miatt. Kicseréltek egy 30 tonnás transzformátort, és újraindították a nagy hadronütköztető gyűrűt. Gillies szerint a hűtőrendszer pénteki meghibásodása jóval távolabb történt az előzőtől. A részecskegyorsítóban szeptember 10-én futott körbe az első protonnyaláb. A tervek szerint ütköztetni fogják a későbbiekben a fény sebességének 99,9999991 százalékával száguldó nyalábokat, amelyek másodpercenként 11 245-ször futják majd körbe a 27 kilométeres alagutat. „Miniősrobbanást” kívánnak létrehozni így, a kutatók szerint ugyanis 13,7 milliárd évvel ezelőtt egy apró pénzérme nagyságú objektum robbanása indította el a folyamatot, amely a csillagok, a bolygók és az élet kialakulásához vezetett. A 6,4 milliárd eurós kutatási programban csaknem kétezer tudós vesz részt. Olyan kérdésekre keresik a választ, mint például hogy az univerzum keletkezésekor az első milliomod másodperc előtti időben létező anyagnak milyen volt a sűrűsége és a hőmérséklete.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.