Hegedűszó mindenkinek

Szőcs Lőrincet jómagam is többször hallottam muzsikálni, s már akkor feltűnt, hogy szinte nincs az a nóta, amelyet el ne játszana. Egyetlen esetben nem ismerte a kért dalt, ám amint énekelni kezdték a nótát, hallás után kísérte tovább a dallamot. A 24 esztendős csíkszeredai fiatalember első osztályos kora óta hegedül. Az édesapjának köszönheti zene iránti szeretetét, hiszen ő íratta zeneiskolába is, meséli. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium elvégzése után került Váradra, egy ideig „táncházas” zenét is játszott, aztán rájött, hogy az ő igazi világát a magyar nóták jelentik. „Nagyváradon 50–60 évvel ezelőtt még cigányzenekarok játszottak az éttermekben, vendéglőkben, ma pedig szinte sehol nincs élő zene. Pedig az emberek igénylik a nótát, mindig ezt érzem, amikor csak játszom. Nagyon sok szeretetet kapok az emberektől” – mondta Lőrinc.

Bihar megyében és Nagyváradon nincs már igazi prímás, ezért a fiatalember például Járóka Sándor, Sánta Ferenc vagy Puka Károly prímás felvételeit hallgatja, hogy bővítse nótakincsét, ami így körülbelül 300–400 nótát ölel fel. Ha szükséges, akár Brahms magyar táncait vagy éppen operettslágereket is eljátszik hallgatóinak, meséli. Magyarországra is hívták már játszani, ám összehasonlíthatatlanul kevesebb nótát vagy akár műdalt ismernek odaát, mint itthon, állapította meg a prímás. Cigányzenészeket ugyanakkor odaát lehet találni. Szabó Lőrincék például négyen muzsikálnak együtt, a bőgős nagyváradi, cimbalmost és brácsást ellenben Debrecenben talált. „Magyarországon sok jó cigányzenész van állandó munka nélkül, akikkel öröm együtt játszani.” – mondja a prímás, aki jelenleg egy nótaműsort állít össze, mivel meghívást kaptak közeli falvakból. Azt, hogy a bihari tájakon igénylik a nótázást, az is bizonyítja, hogy miután hallják játszani, újabb és újabb felkéréseket kap:  lakodalmakba, bálokra vagy nótaestekre. Szinte minden hétvégén muzsikál valahol, és hónapokra előre tudja, mikor és hol zenél legközelebb a nótás kedvűeknek.