
Védőmunka. Fekete Kovács Levente nyomdai fi lmlemezből és széles pertligumiból készíti a pajzsokat
Fotó: Fekete Kovács Márta
Nyomdai filmlemezből készít arcvédő pajzsokat a marosludasi Fekete Kovács Levente, aki családjával közösen több száz rendelésnek tett eleget a kereskedelemben hiányzó cikkből, és egyetlen védőfelszerelésért sem vett el pénzt.
2020. március 31., 16:042020. március 31., 16:04
Marosludasi otthonában kezdett el arcvédő pajzsokat készíteni az RMDSZ helyi szervezetének volt elnöke és annak családja. Eddig több száz darabot „gyártott le” a koronavírus-fertőzés elleni védőeszközből, és amennyiben alapanyaghoz jut, további megrendeléseknek hajlandó eleget tenni.
Lapunk érdeklődésére elmondta, a hiány és a szükség szülte az ötletet. „Az utóbbi hetekben rengeteg internetes áruházzal vettem fel a kapcsolatot, és rendeltem pajzsot, de – a hiányra hivatkozva – egyik sem tudta leszállítani a terméket. A feketepiacon találtam volna, de 50-től 100 lejig terjedő összeget kértek érte. Gondoltam egyet, és rendeltem nyomdai filmlemezt. Most abból készítjük a pajzsokat” – magyarázta az expolitikus. Egy darab elkészítése mindössze három percet igényel, ennyi idő alatt a kis Márk is képes összerakni a rendkívül hasznos arcvédőt.
Miután a ludasi férfi közzétett néhány fotót saját Facebook-oldalán,
Akadtak magánszemélyek, akik akár száz lejt is ajánlottak egy darabért, mások pedig fenyegetőzni kezdtek, hogy amennyiben nekik nem jut, bosszút állnak. „Egy dolog legyen tiszta: senkitől egy vasat el nem fogadtam, és nem is fogok” – szögezte le Fekete Kovács, aki nem először nyúl a zsebébe a közösség érdekében.
A termék házhoz szállítását a kezdeményező által vezetett gyorsfutárszolgálat biztosítja – szintén díjmentesen. Amint Fekete Kovács Levente elmondta, jelenleg mintegy 350–400 védő készítésére van még alapanyaga, az utánpótlás beszerzése pedig komoly gondot jelent. Hétfőn egy marosgezsei üzletember segítségével sikerült újból fóliához jutnia.
Eközben Gyarmati Harmat Katalin marosvásárhelyi tanítónő is kipróbálta, milyen a házilag készített arcvédő. Ő karton bevonására alkalmas laminálófóliát használt az előállításhoz. Mint mondta, a legtöbb alsó tagozatos pedagógus, illetve elemi iskola rendelkezik laminálógéppel, a fóliát pedig a nagyobb kereskedelmi központokban aránylag olcsón be lehet szerezni. Így az óvónők, tanítónők legalább maguk és családtagjaik számára elkészíthetik az átlátszó pajzsot.
Az arcvédő plexipajzsokról a szakemberek többsége azt tartja, hogy az egészséges személyek, illetve az orvosok számára sokkal nagyobb biztonságot jelentenek, mint – az egyébként csak betegeknek ajánlott – maszkok.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!