Hirdetés

Hazatértek a székely ralisok Afrikából

Egészségesek, jókedvűek, élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak a gyergyóiak, akik részt vettek a Budapest–Bamako Ralin. Mintegy 20 000 kilométert autózott két kontinensen 11 ország érintésével, és hétfőn este hazaérkezett a két székely egység a raliról.

2013. február 21., 05:552013. február 21., 05:55

Élményekben nincs hiány, amint elmondták, a verseny résztvevőiként sokkal többet láttak Afrikából, mintha egy turistaútra fizettek volna be. Az egyik leghosszabbként és legnehezebbként számon tartott versenyt a 25., illetve 26. helyen fejezték be, de az eredménynél fontosabbnak tartják, hogy belepillanthattak a sivatagi arab országok és a Fekete-Afrika egy részén élők életébe.

Adakozni nem veszélytelen

A hat gyergyószentmiklósi ralis, azaz Lukács Lehel, Zsigmond Attila, Kastal László, Benedek Tibor, Sándor Pongrác és Páll László közül az első négy kedden sajtótájékoztatón számolt be az élményekről. Kifejtették, a rali fontos célja az adományozás, a szegény afrikai közösségek segítése is. Így mind a 142 induló vitt magával adományokat, a gyergyóiak 15 000 lej értékű segélycsomagot, benne  gyógyszerektől a tanszerig sok mindent – ezt útközben eldugottabb falvakban osztották szét.

Szándékosan inkább kisebb értékű adományokat adtak át egy-egy helyszínen, hiszen mint elmondták, jellemző, hogy a segélyek felét, nagyobb részét a helyi „kiskirályok” sajátjuknak tekintik, a valóban rászorulókhoz nem jut el, az emiatt felháborodó tömeg pedig nekitámad a jó szándékú segélyhozónak. Erre ezúttal is volt példa, egy településről az adományosztásból padlógázzal kellett menekülniük az adakozó ralisoknak, mert bozótvágó késsel, kövekkel támadtak rájuk a helyi lakosok.

Nagyobb városokban segélyt osztogatni egyenlő az öngyilkossággal. Amint a gyergyóiak elmesélték, igazából nem kerültek életveszélyes helyzetbe az afrikai kaland során. Kivétel talán, hogy Bissau városában egy karnevál kellős közepébe „csöppentek”, ahol ezrek foglalták el az utcákat, és ott kellett áthajtaniuk. Amint Lukács Lehel elmondta, akkor tényleg féltek, hogy mi történik, ha nekik támad a tömeg. Végül azonban gond nélkül sikerült kikeveredniük ebből.

Virágzik a korrupció

Azt is elmesélték, hogy hatalmasak a különbségek az afrikai országok között fejlettség, életszínvonal tekintetében. Északon Marokkó fejlettségét jelzi, hogy kétezer kilométeren át autópályán jöhettek hazafelé, délebbre azonban egyre kevesebb jelét látni a fejlődésnek. Mauritániában vagy Bissau-Guineában leírhatatlan állapotok uralkodnak, szemét, állatok tetemei láthatók mindenhol a városokban, és a legmélyebb szegénységben élnek az emberek. Ennek ellenére az országok kormányai a biztonságukra nem sajnálják a pénzt, a városok bejáratainál fegyveres ellenőrzési pontokon alaposan ellenőriznek minden utast. Jóindulatukat hasznos megvásárolni, a baksist kérik is.

Az egyik országhatáron például a határőr tucatnyi ralist tartóztatott fel, kijelentve, hogy amíg nem kapja meg az általa kért pénzt, addig senki nem megy át a szomszédos országba. Végül több nagykövetség fellépése nyomán nyílt meg a sorompó.

Az emberek életvitelét általában kontrasztok jellemzik, érdekes látvány volt például a sivatagban egy szamáron ülő és mobiltelefonon beszélő arab. Mauritániában azonban a ralisok nem tudtak telefonálni, a helyi hatóság korszerű technikával árnyékolta le a műholdas telefon elől a térerőt. Erre van pénz a világ egyik legszegényebb országában.

Kopjafa és székely zászló Afrikában

A gyergyói versenyzők célja volt, hogy emléket is hagyjanak maguk után. Két kopjafát vittek magukkal, az egyiket a Ráktérítő vonalán állították fel a turisták által kedvelt helyen, hogy minél többen láthassák, és hogy az emlék is hirdesse, a székelyek barátsággal tekintenek Afrika népeire. A másik kopjafát Bissauban szerették volna felállítani, de erre esély sem volt. A tömeg segélyekre számítva valószínűleg darabokra szedte volna a teherautót, amellyel szállították, ha köztéren kinyitották volna. Így egy helyi szervezet tagjai vállalták, hogy később felállítják a székelyek kopjafáját.

A székely zászló azonban végig ott lobogott a két gyergyói terepjárón Csíksomlyótól Bissauig és haza Gyergyószentmiklósig. A zászló senkit nem zavart egész úton, mindöszsze egy marokkói határőr kérdezett rá, hogy mi az. A mieink előbb megpróbálták elmagyarázni, hogy kik is a székelyek, akik Romániában élnek, de nem románok. Ennek a megértetése nehéznek bizonyult, így rövidre zárták a magyarázkodást, azzal, hogy ez egy futballklub zászlaja. Ezzel mehettek is tovább.

Útifilm készül a nagy kalandról

A ralisok megemlítették a természeti látványosságokat, a sivatagot, a szavannát, a látott állatfajtákat, a különböző törzsekkel való találkozásokat. Leszögezték, többet láttak Afrikából, mintha turistaútra fizettek volna be, hiszen számos, európaiak által ritkán látogatott helyen is jártak. Az út során Zsigmond Attila több mint tízórányi anyagot forgatott, interjúk készültek. Ebből egyórás film készül hamarosan, amelyből részletesebben is megismerhető az afrikai kaland.

Gergely Imre

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés