Hazatértek a székely ralisok Afrikából

Élményekben nincs hiány, amint elmondták, a verseny résztvevőiként sokkal többet láttak Afrikából, mintha egy turistaútra fizettek volna be. Az egyik leghosszabbként és legnehezebbként számon tartott versenyt a 25., illetve 26. helyen fejezték be, de az eredménynél fontosabbnak tartják, hogy belepillanthattak a sivatagi arab országok és a Fekete-Afrika egy részén élők életébe.

Adakozni nem veszélytelen

A hat gyergyószentmiklósi ralis, azaz Lukács Lehel, Zsigmond Attila, Kastal László, Benedek Tibor, Sándor Pongrác és Páll László közül az első négy kedden sajtótájékoztatón számolt be az élményekről. Kifejtették, a rali fontos célja az adományozás, a szegény afrikai közösségek segítése is. Így mind a 142 induló vitt magával adományokat, a gyergyóiak 15 000 lej értékű segélycsomagot, benne  gyógyszerektől a tanszerig sok mindent – ezt útközben eldugottabb falvakban osztották szét.

Szándékosan inkább kisebb értékű adományokat adtak át egy-egy helyszínen, hiszen mint elmondták, jellemző, hogy a segélyek felét, nagyobb részét a helyi „kiskirályok” sajátjuknak tekintik, a valóban rászorulókhoz nem jut el, az emiatt felháborodó tömeg pedig nekitámad a jó szándékú segélyhozónak. Erre ezúttal is volt példa, egy településről az adományosztásból padlógázzal kellett menekülniük az adakozó ralisoknak, mert bozótvágó késsel, kövekkel támadtak rájuk a helyi lakosok.

Nagyobb városokban segélyt osztogatni egyenlő az öngyilkossággal. Amint a gyergyóiak elmesélték, igazából nem kerültek életveszélyes helyzetbe az afrikai kaland során. Kivétel talán, hogy Bissau városában egy karnevál kellős közepébe „csöppentek”, ahol ezrek foglalták el az utcákat, és ott kellett áthajtaniuk. Amint Lukács Lehel elmondta, akkor tényleg féltek, hogy mi történik, ha nekik támad a tömeg. Végül azonban gond nélkül sikerült kikeveredniük ebből.

Virágzik a korrupció

Azt is elmesélték, hogy hatalmasak a különbségek az afrikai országok között fejlettség, életszínvonal tekintetében. Északon Marokkó fejlettségét jelzi, hogy kétezer kilométeren át autópályán jöhettek hazafelé, délebbre azonban egyre kevesebb jelét látni a fejlődésnek. Mauritániában vagy Bissau-Guineában leírhatatlan állapotok uralkodnak, szemét, állatok tetemei láthatók mindenhol a városokban, és a legmélyebb szegénységben élnek az emberek. Ennek ellenére az országok kormányai a biztonságukra nem sajnálják a pénzt, a városok bejáratainál fegyveres ellenőrzési pontokon alaposan ellenőriznek minden utast. Jóindulatukat hasznos megvásárolni, a baksist kérik is.

Az egyik országhatáron például a határőr tucatnyi ralist tartóztatott fel, kijelentve, hogy amíg nem kapja meg az általa kért pénzt, addig senki nem megy át a szomszédos országba. Végül több nagykövetség fellépése nyomán nyílt meg a sorompó.

Az emberek életvitelét általában kontrasztok jellemzik, érdekes látvány volt például a sivatagban egy szamáron ülő és mobiltelefonon beszélő arab. Mauritániában azonban a ralisok nem tudtak telefonálni, a helyi hatóság korszerű technikával árnyékolta le a műholdas telefon elől a térerőt. Erre van pénz a világ egyik legszegényebb országában.

Kopjafa és székely zászló Afrikában

A gyergyói versenyzők célja volt, hogy emléket is hagyjanak maguk után. Két kopjafát vittek magukkal, az egyiket a Ráktérítő vonalán állították fel a turisták által kedvelt helyen, hogy minél többen láthassák, és hogy az emlék is hirdesse, a székelyek barátsággal tekintenek Afrika népeire. A másik kopjafát Bissauban szerették volna felállítani, de erre esély sem volt. A tömeg segélyekre számítva valószínűleg darabokra szedte volna a teherautót, amellyel szállították, ha köztéren kinyitották volna. Így egy helyi szervezet tagjai vállalták, hogy később felállítják a székelyek kopjafáját.

A székely zászló azonban végig ott lobogott a két gyergyói terepjárón Csíksomlyótól Bissauig és haza Gyergyószentmiklósig. A zászló senkit nem zavart egész úton, mindöszsze egy marokkói határőr kérdezett rá, hogy mi az. A mieink előbb megpróbálták elmagyarázni, hogy kik is a székelyek, akik Romániában élnek, de nem románok. Ennek a megértetése nehéznek bizonyult, így rövidre zárták a magyarázkodást, azzal, hogy ez egy futballklub zászlaja. Ezzel mehettek is tovább.

Útifilm készül a nagy kalandról

A ralisok megemlítették a természeti látványosságokat, a sivatagot, a szavannát, a látott állatfajtákat, a különböző törzsekkel való találkozásokat. Leszögezték, többet láttak Afrikából, mintha turistaútra fizettek volna be, hiszen számos, európaiak által ritkán látogatott helyen is jártak. Az út során Zsigmond Attila több mint tízórányi anyagot forgatott, interjúk készültek. Ebből egyórás film készül hamarosan, amelyből részletesebben is megismerhető az afrikai kaland.

Gergely Imre