Erdély-szerte számos egyházközségbe eljutott a betlehemi békeláng, amelyet Bécsből a Romániai Magyar Cserkészszövetség delegációja vett át az ebből az alkalomból szervezett ünnepségen szombaton, majd hazahozta.
2016. december 13., 12:022016. december 13., 12:02
A békeláng szombati átadási ünnepségén 24 ország cserkészei vettek részt. „A legszebb pontja az ünnepségnek az volt, mikor a Miatyánkot mintegy huszonnégy különböző nyelven egyszerre imádkoztuk. Az ember egyszeriben közelebb érzi magát Istenhez és embertársaihoz, eltűnnek a nyelvi akadályok is” – fogalmaztak a csíkszeredai küldöttek, akik a láng átvétele után, a hazaúton több településen is megálltak lángot osztani a templomokban és cserkészcsapatoknál.
Elsőként Nagykárolyba és a környező falvakba juttatták el, de Zilahon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Parajdon és Székelyudvarhelyen is megálltak e célból. Vasárnap este Csíkszeredába érkeztek a békelánggal, ahonnan a péntek délután négy órától kezdődő Szeretetmorzsa rendezvényen – a városi adventi koszorú mellett – vehető át és vihető haza a szimbolikus láng.
Három évtizede szervezik meg a betlehemi békeláng akciót, amelybe egyre több ember kapcsolódik be. Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította, ekkor a Habsburg Rudolf nevét viselő osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. Azóta minden évben Jézus születésének helyszínére zarándokolnak a bécsi cserkészek, hogy a jászol helyén épült templomban, a Születés bazilikában található örökmécsesből lángot vigyenek. A lángot lámpásba zárva viszik repülővel Bécsbe, ahol egy nagyszabású ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei, hogy kézből kézbe adva, eljuttassák a helyi templomokba, családi otthonokba, ahol karácsonyig folyamatosan ég.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!