Hazaérkeztek az emléktábla-állítók a Himalájából

Amint arról korábban beszámoltunk, a helybéliek felajánlását elfogadva, buddhista szertartás szerint helyezték el az emléktáblákat a legmagasabban fekvő buddhista kolostorban, egy Sherpa Gaun nevű faluban, ahová bármely, jó egészségnek örvendő ember eljuthat, így akár zarándokhellyé is válhat. A táblaállítók – Csibi Márti, Köllő Zsolt, Ambrus Zoltán és Fülöp László – Erőss Zsolt nyomában haladva szerzett élményeikről beszámolva elmondták: 188 kilométert tettek meg gyalog, a fel- és lefelé leküzdött szintkülönbség összesen közel húszezer méter volt. Tizennégy napon át a dalbhatot, a legnépszerűbb nepáli ételt ették, amely főtt rizs lencsés, zöldbabos mártással és többféle szósszal.

„Az egyik maradandó élményem az emléktáblák elhelyezése a kolostorban, szép, buddhista (pudzsa) szertartás szerint. A helyi láma által vezetett szertartás emelte az esemény hangulatát, komolyságát és célját. Végignézve a kis kolostor falain, a dalai láma és Buddha képe mellett, magas rangú lámák arcképei közé került a két emléktábla. Felemelő és megható volt” – fogalmazott Köllő Zsolt (Yede), az emléktúra vezetője. Felidézte, amikor megérkeztek a Kancsendzönga lábához, nagy volt a csend, csak a szél lobogtatta az imazászlókat, a látvánnyal pedig nem lehet betelni. „Mély hálaérzet tört fel belőlem, amely köszönettel és könnyekkel párosult, majd közösen imádkoztunk Erőss Zsolt és Kiss Péter lelki nyugalmáért, hiszen ez a hely az ő sírhelyük” – jelentette ki Köllő.

„Suketar faluba érkezve elképzeltem, hogy Zsolték is innen indultak, és ugyanazon az úton mentek, ugyanazokkal az emberekkel találkoztak – számolt be az őt ért benyomásokról Fülöp László (Bágya) –. Több emberrel találkoztunk, akik látva kabátunkon Zsolt képét, felismerték, és mosolyogtak, sokan közülük nem is tudták, hogy meghalt. Ő ahol csak járt, jókedvet hagyott maga mögött. Az egyik házigazda hölgy azt is elmondta, nála is megálltak egy teára úgy, mint mi, és ezek a pillanatok voltak azok, amikor úgy éreztem, örülök, hogy részese lehettem ennek az emléktúrának.”

„Az alaptáborba érkezve a könnyeimmel küszködtem egy ideig. Utána már sírtam, emlékek jöttek elő, a Zsolt előadásai, példamutató életmódja, kitartása, komfortzónájának feszegetése. Elgondolkodtam azon, mit hagytak hátra – fogalmazott a Hangya becenévre hallgató Ambrus Zoltán. – Tudom most már, hogy hazatérve mit kell tennem: igyekszem minél többet lenni a családommal. A karrier, az üzletelés csak másodlagos. Szeretnék sokkal türelmesebb lenni, hogy háborgás helyett hála legyen a szívemben embertársaimmal szemben.”

„Hét nap alatt végiggyalogolva a völgyön az alaptáborig, sok emberrel találkoztunk. A kulturális sokk része volt számomra, hogy mennyire nyitottak egymással szemben – számolt be Csibi Márti. – A mi hordáraink például, ahogy megérkeztünk egy településre, három perc után már úgy beszélgettek a helybéliekkel, mintha régi jó barátok lettek volna. Az ottani emberek házában tényleg otthon érezheti magát mindenki, és ez sokkal több, mint az a vendégszeretet, amit a mi kultúránkban olyan nagyra tartunk. Az alaptáborhoz közeledve sírtam. De nem mondanám, hogy szomorúságomban, mert láttam, hogy nagyon szép helyen van a két néhai hegymászó sírja, és meggyőződésem, hogy a lelke is.”