
Gyakorivá váltak az utóbbi időben a szeizmikus jelenségek Vrancea térségében, és bár csak kisebb földrengések voltak észlelhetőek, az 1977-es földmozgás azt bizonyította, hogy Romániában is történhetnek sérülések, ha a rengés erőssége elér egy bizonyos szintet.
2015. február 03., 19:022015. február 03., 19:02
Az ilyen helyzetekre készíti fel a lakosságot a Sürgősségi Esetek Országos Felügyelősége (IGSU) a Nem remegek a földrengéstől elnevezésű akció keretében – tájékoztatott Mihai Gagyi, a Maros megyei rendőrség alhadnagya.
A figyelmeztető célú felkészítő anyag kitér többek közt arra, hogy eleve úgy rendezzük be a lakást, hogy a sérüléseket elkerüljük: a könnyen elmozduló bútorokat, lakberendezési tárgyakat rögzítsük a falhoz vagy az épület stabil részeihez. A nehéz tárgyakat a padlón, ne pedig a bútorok tetején helyezzük el. A minimális túlélési csomag pedig mindig álljon rendelkezésünkre.
Ha bekövetkezne a földrengés, őrizzük meg nyugalmunkat, ne rohangáljunk az épületben, ne használjuk a liftet, álljunk be az ajtókeretbe. A földmozgás megszűnése után nyugodtan hagyjuk el az épületet, ne vigyünk magunkkal fölösleges dolgokat, ha van védősisakunk, azzal, ha nincs, konyhaszékkel óvjuk fejünket az esetlegesen lehulló vakolatdaraboktól, épületelemektől. A telefont csak indokolt esetben, segélykérésre használjuk. Az utólagos katasztrófahelyzetek elkerülése végett ellenőrizzük a gáz-, villany-, vízvezetékek állapotát, meghibásodás esetén értesítsük a szolgáltatókat.
Ha valaki elszigetelve marad a romok közt, őrizze meg nyugalmát, próbáljon kapcsolatot teremteni a külvilággal úgy, hogy ütemesen kopogtatja például a fémvezetékeket. Soha nem szabad az eltelt időt méricskélni – a földrengéseket elszigeteltségben túlélők példája igazolja, hogy viszonylag törékeny alkatú személyek órák százait töltötték a romok között.
Ne adjunk hitelt a pánikkeltő híreszteléseknek. A hatóságok rádióban, televízióban közzétett utasításait kell követni, az ott elhangzó közleményeknek hitelt adni, vagy a mentőalakulatok által más csatornákon eljuttatott információk, utasítások szolgálhatnak megbízható irányadóként.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!