2011. augusztus 18., 07:572011. augusztus 18., 07:57
A bringás csapat kedden a túra legkeményebb etapját teljesítette: Kolozsvárról indulva 105 km alatt összesen 1760 méter szintkülönbséget leküzdve tekert fel az 1300 méteres magasságon fekvő Pádis-fennsíkra. A kerékpárosok szombati indulásuk óta a pádisi rajtig összesen már 412 km-en, illetve 4600 méter szintemelkedésen jutottak túl. Tegnap egy kellemesebb, gurulós szakasszal folytatódott a túra, a mintegy 150 résztvevő a Bihari-hegység tetejéről ereszkedett le Nagyszalontáig. Korábban Csíkszeredán a túrázók egy része megtekintette a székely kerékpáros-körverseny befutóját. Később Székelyudvarhely határában felkeresték Orbán Balázsnak, a Székelyföld kutatójának síremlékét, Farkaslakán pedig Tamási Áron író nyughelyét is. Kolozsvár főterén, Mátyás király szobránál Talpas Botond, a helyi diákszövetség elnöke, a Kolozsvári Magyar Napok egyik szervezője fogadta a túrázókat, akik átvehették tőle a város kulcsát, amelyet egy éjszakára rájuk bízott megőrzésre. A monda szerint ugyanis a kulcs nemcsak a város kilenc kapuját nyitja meg, hanem a kolozsvári lányok szívét is. Ezután Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul köszöntötte a Határon Túra 2011 résztvevőit, majd újabb szalagot kötött fel a túrázók zászlajára. A társaság augusztus 20-án a korai esti órákban érkezik meg a Parlament elé. Ez azt jelenti, hogy a Székelyudvarhelyről elindulók hét nap alatt 750 km-t, a Gyimesbükkről startolók nyolc nap alatt 850 km-t tekernek a budapesti Kossuth térig.
A kerékpáros zarándoklat célja, hogy segítse az anyaországban és a határon túl élő magyarok közötti közvetlen kapcsolatok fejlődését, és felhívja a figyelmet a magyarlakta erdélyi települések idegenforgalmi értékeire. Emellett szeretné népszerűsíteni a kerékpározást mint a leginkább környezetbarát közlekedési formát is. A túrához egy-két napra vagy akár egy-egy rövidebb szakaszra bárki csatlakozhat. A rendezvény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, sportnagykövete pedig Pulai Imre olimpiai bajnok kenus.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.