A diákok bemutathatják a védetté vagy fokozottan védetté nyilvánított természeti területeket is
Fotó: Veres Réka
Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.
2024. április 08., 15:592024. április 08., 15:59
A természeti értékek szülő- és lakóhelyemen témában készített pályamű beadásával május 3-ig lehet díjmentesen nevezni egyénileg, illetve 2-3 fős csapatokban. A pályázatot a 28. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia tartalmi és szervezési előkészítéseként hirdették meg.
A szervezők fő témakörökként ajánlják a földtani és felszínalaktani, víztani, növénytani, illetve állattani értékeket, kiegészítésként javasolják a védetté vagy fokozottan védetté nyilvánított természeti területek bemutatását, túraútvonal tervezését.
A legjobb pályázatokat a megyei honismereti egyesületek, illetve a Honismereti Szövetség jutalomban részesíti. A legkiválóbb munkákat a diákok bemutathatják az akadémián, illetve a legjobb alkotások szerzői és felkészítő tanáraik meghívást kapnak a táborba, amelyen ingyenesen részt vehetnek. A legjobb pályaművek ugyanakkor megjelennek a Honismeret című folyóiratban.
A jelentkezéshez szükséges további információk itt elérhetők.
Több tolvaj betört a híres párizsi Louvre múzeumba az ablakon keresztül vasárnap reggel, és „felbecsülhetetlen értékű” ékszereket lopott el, mielőtt motorral elmenekült – közölte a francia kormány a Reuters hírügynökség szerint.
Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?
A tavalyi évben jól bevált helyszínen szervezik meg október 24–25-én a kalotaszentkirályi csipkebogyó-fesztivált, amely ezúttal is számos hagyományőrző programot, finomságot kínál a látogatóknak.
Száz éve fogadja a látogatókat és szolgálja a tudományt a kolozsvári füvészkert, amely a világ minden tájáról származó növényritkaságokat és a hazai flóra gazdag gyűjteményét tárja a közönség elé.
Nincs tervben a füstszűrős cigaretták betiltása – szögezte le az Európai Bizottság egyik szóvivője a G4media.ro megkeresésére.
Ha a Ryanairrel utazik, novembertől érdemes mindig kéznél tartania a telefonját.
Az Európai Unió országaiban 2023-ban egy főre vetítve átlagosan 130 kilogramm élelmiszer veszett kárba – irányította rá a figyelmet friss adatsoraival az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
A táncház ma nemcsak szórakozás, hanem identitásőrzés, közösségi összetartozás – vallja Székely Roland, aki szerint az idén huszadik évfordulóját ünneplő krasznai táncház mozgatórugója a hagyomány újraélése és az együttlét öröme.
A Z generáció fiataljai magabiztosabbnak érzik magukat, mint valaha, ugyanakkor egyre jobban ki vannak téve az online világ elvárásainak és nyomásának.
Egy nemzetközi jelentés szerint Románia bizonyult a világ legstresszesebb országának a tanulóvezetők számára. A 43 országot felvonultató rangsor második helyén Lengyelország, harmadikon pedig Magyarország áll.
szóljon hozzá!