2010. május 12., 09:462010. május 12., 09:46
Vajda Lajos, a szervező ASIMCOV vállalkozói szövetség ügyvezető igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvényt az egész május hónapban tartó Székelyföldi Turisztikai Napok rendezvény keretében bonyolítják le, a cél a helyi gasztronómia népszerűsítése.
A csapatonként 300 lejes benevezési díjért a résztvevők kapnak tíz kilogramm sertéshúst, ezt kell saját kézi szerszámokkal megdarálni, fűszerezni és tölteni. A 12 tagú zsűri pontozza a csapat öltözetét, a szervezést, az asztaldíszítést, a kolbásztöltés folyamatát, a kész termék ízét, állagát és küllemét. Még soha egyetlen csapatot sem kellett kizárni, senki nem töltött értékelhetetlen kolbászt, idézte fel a korábbi évek rendezvényeit Vajda. Idén első alkalommal megszervezik a hagyományos termékek és a kézművesek vásárát, a városi sportcsarnok előtti téren a helyi termelők és kézművesek faházikókban kínálhatják a húskészítményeket, sajtokat, péksüteményeket és kézművestermékeket.
Az előcsarnokban tematikus fotókiállításra kerül sor, a pályázók a korábbi kolbászparádékon vagy más gasztronómiai rendezvényeken készített fotókkal nevezhetnek be. Tribel István, a helyi vendéglátóiparosok szövetségének képviselője elmondta, nehezményezik, hogy a térségben működő nagy húsfeldolgozók, bár évek óta kitartóan hívják őket, nem neveznek be a kolbásztöltő versenyre. „Valószínűleg attól tartanak, hogy rontaná a hírnevüket, ha nem szereznek dobogós helyezést” – mondta Tribel István. Különben a gazdasági válság a parádéra is rányomta bélyegét, a tavalyhoz képest közel felére csökkent a benevezők száma. Eddig 35 csapat jelentkezett, de a szervezők bíznak abban, hogy az utolsó napokban is iratkoznak. A látogatók 10 lejes belépőt kapnak, amit egy sült kolbászra és egy pohár sörre válthatnak.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.