
Farkas Ferenc sepsiszentgyörgyi mestercukrász is részt vesz a magyar pékek és cukrászok világtalálkozóján Budapesten március elején. Váradi János, a székelyudvarhelyi székhelyű PanGastRo pék-, cukrász- és gasztronómiai szakmai egyesület elnöke közölte, a találkozóra minden szakmabelit várnak tapasztalatcserére, gyakorlatra és szakmai megbeszélésekre.
2014. február 10., 19:182014. február 10., 19:18
A nagyvilágban élő magyar pékek és cukrászok ünnepének ötlete Székelyföldről indult a PanGastRo egyesülettől, ehhez csatlakozott a Magyar Pékszövetség és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete. A találkozó célja a másik országban élő kollégák megismerése, a szakmai konzultáció – foglalta össze Váradi János.
A rendezvényen részt vevő Farkas Ferenc mestercukrász elmondása szerint mindig adódik újdonság, amit érdemes elsajátítani – erről szólnak a szakmai találkozók.
Farkas Ferenc, a Diómarczipán cukrászda tulajdonosa már több szakmai találkozón és versenyen is részt vett, desszertjeit, tortáit több alkalommal is díjazták. Szentgyörgyi cukrászdájában az egészséges táplálkozásra is hangsúlyt fektet, így süteményei hozzáadott adalékanyag nélkül készülnek.
A cukorbetegek igényeit figyelembe véve dietetikus süteményeket is készítenek. Farkas Ferenc elmondta, szeret kísérletezni, minden torta elkészítése kihívást jelent a számára, hiszen egy édesség esetében nemcsak a marcipán megformázása, de a tartalom, az összetevők és az ízvilág is nagyon fontos.
Bús ldikó
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!