Hirdetés

Háromszéken maradó madarak

Nem repült el minden gólya Háromszékről. Kelemen László, a Rara Avis Természetvédő és Madártani Egyesület elnöke a Krónikának elmondta, általában lesérült madarak maradtak a fészek közelében, nem vállalkoztak a hosszú útra.

2011. október 28., 09:392011. október 28., 09:39

A háromszékiek példátlan segítőkészségről tettek tanúbizonyságot, egy-egy madár érdekében többen is telefonálnak az egyesületnek, aggódva követik a gólyák sorsát. Kelemen László elmondta, szükség lenne egy madármenhelyre, tervezik, hogy pályázati forrásokat kutatnak fel a létrehozására. Egyelőre úgy oldják meg a madarak ellátását, hogy a sérülteket az egyesület gondozza, a többieket megpróbálják elhelyezni a fészek közelében lakó madárbarát gazdáknál. „Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot azokkal, akik jelzik az egyesületnek, hogy a gólya nem repült el, közülük általában vállalja valaki, hogy a tél folyamán gondoskodik a madárról, a megfelelő táplálékot az egyesület biztosítja.” – fejtette ki Kelemen. Kilenc gólya maradt a télre is Háromszéken, közülük hatot már befogadtak, egy törött szárnyú madár kezelés alatt áll, és kettő még mindig szabadon bóklászik. A törött szárnyú madárnak is megvan a gyámja, ha felépül, Szentivánlaborfalvára viszik. A Telek és Málnásfalu térségében látott madarakat egyelőre szabadon hagyják, mert a táppal nem tudnak nekik olyan fehérjedús étkezést biztosítani, mint amit a madár magának összeszed. Amíg szép idő van, a gólya még talál élelmet, mondta  a szakértő. Az egyesület tíz évvel ezelőtt számolta össze a gólyákat  Kovászna megyében, akkor 250 egyedet találtak, a becslések szerint azóta a számuk megkétszereződött. Idén nyárra tervezik, hogy újra feltérképezik a gólyapopulációt. A Rara Avis másik tevékenysége a „varjúűzés”. Amint arról beszámoltunk, erős hanggal és fénnyel próbálják elüldözni azt a közel húszezeres madárkolóniát, amely minden télen betelepszik a belvárosi Erzsébet parkba. A hangoskodó és szemetelő varjúsereg zaklatását a városi önkormányzat is támogatja 20 ezer lejjel. Egy hét riasztás után a madarak elköltöztek a parkból, az egyesület tagjai a bepiszkított padokat is megtisztították. A lakók azonban továbbra sem elégedettek, mert a madarak kiköltöztek a lakónegyedekbe, a központi piac környékéről és a Szemerja negyedből jelezték, hogy esténként a fákat ellepik a varjúseregek. Kelemen László szerint nem lehetetlen az egész városból kiűzni a madarakat, de ehhez időre, türelemre és pénzre van szükség. A parkban márciusig minden este riasztanak, megelőzve így a madarak visszatérését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés